Tudomány

Ókori érmék kerültek elő egy vasútvonal építésekor

Több száz ritka, vaskori érmét találtak egy vasútvonal építése előtt végzett feltáráson Angliában – írja az MTI. A HS2 nagysebességű vasútvonal építésének előkészítésekor a nyugat-londoni Hillingdonban kerültek elő az apró érmék, amelyek az időszámítás előtti 1. századból származnak.

A brit törvények alapján a leletek nemzeti kincsnek számítanak, és egy múzeumban helyezik majd el őket. Az érmék egyik oldalán a görög isten, Apolló arcképe látható, a másikon pedig egy bika. A megjelenés azokra a pénzekére hasonlít, amelyeket kétezer éve vertek Marseille-ben.

Az érmék azt követően kerültek elő, hogy egy vihar megbolygatta a feltárás területét, és felkeltette a régészek figyelmét egy többitől elütő színű földdarab. A talaj egy folton sötét zöldeskék volt, ami oxidálódott fém jelenlétére utalt, és amikor közelebbről is megvizsgálták a helyet, felfedezték a tárgyakat.

MICROGEN IMAGES/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

A felfedezés segít jobban megérteni, hogy milyen volt az élet Hillingdonban kétezer évvel ezelőtt.

A körülbelül 3 centiméter átmérőjű érmék abból az időből származnak, amikor a rómaiak kezdtek letelepedni a brit szigeten, és létrehozták Londiniumot, azaz Londont.

A szakértők szerint az érméket vagy az isteneknek szánták ajándékként, vagy egy birtok határát jelölték meg velük. Nem valószínű, hogy fizetőeszközként használták, mert akkoriban inkább cserekereskedelem folyt a térségben.

A HS2 építésének előkészítésekor 11 ezer éves kőszerszámokat is feltártak Londonban, amelyek arra utaltak, hogy az emberek a folyó partján éltek a középső kőkorszakban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik