Tudomány

Hatalmas becsapódás formálhatta az emberiség történetét

Egy hipotézis alapján nagyjából 13 ezer éve egy üstökös törmelékei csapódtak a Földbe. Az elmélet szerint az esemény a legpusztítóbb becsapódás volt a Chicxulub-aszteroida ütközése óta – a 66 millió éve lehullott objektum miatt haltak ki a dinoszauruszok.

Egy közelmúltban megjelent tanulmányban Martin Sweatman, az Edinburghi Egyetem munkatársa az ősi üstökös lehetséges bizonyítékait és hatásait vizsgálja – írja a Live Science.

A szakértő úgy gondolja, hogy az esemény nagyban befolyásolhatta az emberiséget, és hozzájárult a civilizációk megjelenéséhez.

Az ütközés valószínűleg globális szinten befolyásolta az éghajlatot, kényszerhelyzet elé állítva fajunkat.

ClaudioVentrella / Getty Images

Sweatman olyan geológiai adatokat elemzett, melyek Észak-Amerikából és Grönlandról származnak. A kutató magas platinaszintet mutatott ki, ami az extrém hő jele, emellett nanogyémántokat is talált, amelyek robbanások hatására alakulhatnak ki, és jelen vannak az üstökösökben.

Egy korábbi vizsgálat alapján az újkőkort egy becsapódás előzhette meg. A neolitikumként is ismert időszakban látványos fejlődésen esett át az emberiség, többek között a mezőgazdaság is kialakult. Sweatman szerint az esemény emlékét a mai Törökország területén fekvő Göbekli Tepe hatalmas kőoszlopain is megörökíthették, a kutató elképzelhetőnek tartja, hogy az első emberi civilizációk épp a becsapódás miatt születtek meg.

Bár Sweatman új tanulmánya izgalmas, fontos kiemelni, hogy rengeteg további adatra lesz szükség az elmélet alátámasztásához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik