Tudomány

Megkezdődik az univerzális influenzaoltás klinikai tesztje

Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) elindít egy I. fázisú klinikai tesztet, amelyben egy potenciális univerzális influenzavakcinát vizsgálnak – írja az IFLScience. A nanorészecskés FluMos-v1-et azért fejlesztették ki, hogy hosszú távú védelmet adjon az influenza különböző törzsei ellen.

A készítmény az állatkísérleteken jobban szerepelt, mint a hagyományos vakcinák.

Az influenza elleni oltásokat minden évben az adott évben várható típusokhoz kell igazítani, a szakemberek jellemzően a hemagglutinin (HA) fehérjerégiót célozzák meg. Ha a vakcina nem jól illeszkedik a folyton változó HA-hoz, az az ellenanyagszint csökkenéséhez, illetve a védelem gyengüléséhez vezethet. Éppen ezért a kutatók régóta szeretnének univerzális influenzavakcinát létrehozni.

Peter Dazeley / Getty Images

A FluMos-v1 az új vizsgálatban négy különböző törzs HA fehérjéit fogja célba venni. Anthony Fauci, az Egyesült Államok allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó intézetének igazgatója szerint a világnak nagy szüksége van a fejlettebb influenzaoltásokra. A szakember hozzátette, az új jelölt nagyon jól szerepelt a preklinikai teszteken.

A klinaikai tesztet a NIH bethesdai központjában folytatják majd, a 18-50 éves önkénteseket jelenleg is toborozzák. A vizsgálatba 40 embert akarnak bevonni, akiket három csoportba fognak beosztani. Az egyik csoport 20, a másik pedig 60 mikrogrammos dózist kap majd, míg a harmadik, kontrollként működő csoport hagyományos vakcinát. Az oltás utáni héten az alanyoknak naplót kell vezetniük állapotukról.

40 héttel később az önkénteseknek vissza kell térniük egy kivizsgálásra, ahol többek között ellenanyagszintjüket is felmérik. A tesztet előreláthatóan 2023. május 1-én fogják lezárni, a szakemberek az eredmények tükrében döntenek majd a lehetséges II. fázisról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik