Tudomány

Megvizsgálják a Királykriptában talált emberi maradványokat

A Bölcsészettudományi Kutatóközpontban (BTK) elkezdődött azoknak az emberi maradványoknak a vizsgálata, amelyeket még április végén emeltek ki a tihanyi apátság Királykriptájából – írja az MTI. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) támogatásával megvalósuló munkát a BTK Archeogenomikai Intézet szakemberei végzik Mende Balázs Gusztáv és Szécsényi-Nagy Anna vezetésével.

Mende Balázs Gusztáv, a BTK Archeogenomikai Intézetének tudományos főmunkatársa, igazgatóhelyettese a munkálatokról készített kisfilmben azt mondta, hogy a csontokat az elmúlt hetekben emelték ki I. András király 1953-ban létrehozott sírépítményéből. A csontok három, nagyon rossz állapotú faládában voltak. Egyelőre nem tudni, hogy a különböző maradványok a királykripta mely időszakából származnak. A maradványok között akár lehetnek nagyon korai, a királyi, hercegi temetkezések időszakára datálható csontok is, ugyanakkor későbbi, 17-18. századi maradványok is akadhatnak köztük.

Mende Balázs Gusztáv szerint igyekeznek rendet tenni a csontanyagban. „Megpróbáljuk létrehozni azokat a kvázi egyénket, amelyekhez a csontmaradványok többsége tartozhat” – nyilatkozta a szakember. Az elsődleges antropológiai vizsgálat célja, hogy lehetővé tegye a radiokarbon kormeghatározás elvégzését és a hitelesítő DNS-elemzések megkezdését.

Az már most látszik, hogy többségében felnőtt férfi maradványokról van szó. A szakértők feltártak 2-5 éves kisgyermekhez tartozó csontmaradványokat is.

Az anatómiai, antropológiai ismeretek megengedik, hogy jelen pillanatban azt mondhatjuk, hogy a sírban minimum 5 egyén van elhelyezve, amelyekhez legalább 4 koponyamaradványt tudunk hozzáilleszteni

– tette hozzá a kutató.

Dronandy / Getty Images

A Tihanyi altemplomként is ismert Királykripta 1953-ban és az 1990-es években végzett részleges régészeti és műemléki kutatásai több fontos kérdést megválaszolatlanul hagytak. A középkori templom formája, a Királykripta és a középkori templom építészeti viszonya, a kripta boltozatának eredetisége, illetve esetleges későbbi módosításai eddig éppúgy eldöntetlen kérdések voltak, mint az ide temetkező I. András király és Dávid herceg sírhelye, illetve a kriptában korábban feltárt további sírok keltezése és értelmezése. Az sem volt tisztázott, hogy az 1953-ban a tér közepén elhelyezett sírkő alá visszatemetett emberi maradványok a kripta temetkezéseinek melyik fázisát reprezentálják.

A régészeti munka során a Bölcsészettudományi Kutatóközpont koordinálásával, más intézmények bevonása mellett hitelesítő ásatást és falkutatást végeztek a szakemberek. A régészeti feltárás folyamatáról, a kutatás fejleményeiről kisfilmek készültek, amelyeket a Tihanyi Bencés Apátság YouTube-csatornája mellett az ELKH és a BTK honlapján követhetnek az érdeklődők. A feltárt Királykriptát az ásatások befejeztével a nagyközönség is megtekintheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik