Tudomány

Emlékszel Gagarinra? Hatvan éve, hogy megkerülte a Földet

RDB / ullstein bild / Getty Images
RDB / ullstein bild / Getty Images
Egy óra és negyvennyolc perc kellett a világraszóló mutatványhoz.

Hatvan éve, 1961. április 12-én a TASZSZ szovjet hírügynökség hivatalos közleményt tett közzé:

Jurij Alekszejevics Gagarin, a szovjet légierő 27 éves pilótája a Vosztok-1 típusú egyszemélyes űrhajóval egy óra 48 perc alatt egyszer megkerülte a Földet, majd sikeresen Földet ért az előre kijelölt körzetben, a Szovjetunió területén.

Gagarin személyében a világon először járt ember a világűrben.

A második világháború utáni két szuperhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok versengése az 1950-es évektől a világűrre is kiterjedt. A versenyfutásban a szovjetek bizonyultak eredményesebbnek: 1957. október 4-én ők lőtték fel az első műholdat, majd elsőként ők juttattak élőlényt, Lajka kutyát a kozmoszba, sokkolva a kudarcokhoz nem szokott, presztízsveszteséget is elszenvedő Amerikát.

A szovjetek a következő szakaszt is megnyerték, az első ember a világűrben szovjet állampolgár volt.

Ki is volt Gagarin? Erről két éve, 2019. március kilencedikén, az első űrhajó születésének 85. évfordulóján közöltünk videót, íme:

Gagarin 1934. március 9-én született a szmolenszki körzet egy kis falujában. A műszaki főiskola repülőklubjában szeretett bele a repülésbe, s 1957-ben a Vörös Hadsereg légi erejének pilótájává avatták. 1959-ben jelentkezett az űrkutatási programba, s a többlépcsős válogatási folyamat után háromezer jelölt közül bekerült a húsz kiválasztott közé. Az űrhajózási állami bizottság 1961 tavaszán úgy döntött, hogy Gagarin indulhat az űrbe elsőként

Ebben az is közrejátszhatott, hogy társai közül ő volt a legalacsonyabb és a legkönnyebb, így jobban elfért a szűkös kabinban és az űrhajónak kisebb súlyt kellett vinnie.

A legenda szerimt az első számú jelölt German Tyitov volt, de Nyikita Szergejevics Hruscsov, a kommunista párt főtitkára bekérette a jelöltek tablóját, és a fotogénebb Gagarin képére bökött.

Néhány adat:

  • Gagarin 1961. április 12-én közép-európai idő szerint 7 óra 7 perckor indult útnak a Vosztok-1 rakéta ágyúgolyó alakú űrkabinjában
  • a Földet óránként 28 ezer kilométeres sebességgel, 181 és 327 kilométer közötti magasságban 108 perc alatt kerülte meg
  • Gagarin 9 óra előtt 5 perccel Szaratov közelében ejtőernyővel épségben landolt.

Az út során Gagarin jól érezte magát, ceruzával jegyzetelt a fedélzeti naplóba, valamint magnóra mondta benyomásait.

Az űrutazást a szovjet propaganda alaposan kihasználta a kommunista rendszer felsőbbrendűségének bizonyítására.

A világ első űrhajósát már útja közben őrnaggyá, visszaérkezése után ezredessé léptették elő, megkapta a Szovjetunió Hőse címet és a Lenin-rendet is.

Gagarin afféle propagandafegyverként beutazta a világot, 1961-ben Magyarországra is ellátogatott; az  egyszerű és szerény fiatalember mindenhol rokonszenvet keltett, számos kitüntetés kapott, ásványt, aszteroidát és a Holdon krátert is neveztek el róla.

A rendszer számára értékes Gagarint a repüléstől eltiltották, a szovjet űrhajósok egységének parancsnoka, majd a később róla elnevezett kiképzőközpont parancsnokhelyettese lett.

Galéria
Sovfoto / Universal Images / Getty Images

Csak 1968-tól repülhetett ismét vadászgéppel, s máig tisztázatlan körülmények között 1968. március 27-én légi baleset áldozata lett.

Tíz éve írtuk, hogy egy akkoriban nyolcvanéves egykori katonai elhárító tiszt, Alekszandr Akimov azzal állt elő, hogy Gagarin vadászgépét tévedésből egy szovjet laktanyából lőtték le.

Gagarin emlékére 1962 óta április 12. az űrhajózás napja.

A szovjet propaganda szokásos titkolózásának következményeként ma is akadnak, akik kétségbe vonják, hogy egyáltalán repült-e Gagarin, s ha igen, elsőként-e, vagy csak ő érkezett elsőként olyan állapotban vissza, hogy fogadni lehetett a Vörös téren.

Az Egyesült Államok 1969-ben vágott vissza: ekkor amerikai űrhajós lépett a Holdra.

A versengést utóbb együttműködés váltotta fel, a nemzetközi űrállomást közös erővel építették és használják a mai űrhatalmak, köztük a Szovjetunió örökébe lépett Oroszország.

Olvasói sztorik