Tudomány

Feldarabolt mamutra bukkant egy magyar régészcsapat

Különleges leletekre bukkant Alsó-Ausztriában egy magyar régészeti vállalat, a Salisbury Kft. csapata. A nagyjából 15-16 ezer éves, a felső paleolit korára datálható vadásztelepen egy mamut feldolgozásának fázisait azonosították.

A Salisbury Kft. szakemberei az osztrák A5-ös autópálya építését megelőző feltárás során egy fiatal mamut feldarabolt testének maradványait találták meg.

A munkálatok még 2017 nyarán kezdődtek Drasenhofen határában. A csapat a korábbi leltekből már sejtette, hogy egy felső paleolit vadásztelep húsfeldolgozásának maradványai lehetnek a föld alatt, előkerült ugyanis egy penge alapú kőeszköz, amellyel őseink valószínűleg állatokat dolgoztak fel.

Szilasi Attila, az ásatás vezetője szerint a legkülönlegesebb leletek a négy-öt éves mamut maradványai. „A csontok elhelyezkedéséből és a rajtuk lévő sérülések alapján a korabeli húsfeldolgozás menetét is meg tudtuk határozni, ami egyedülálló. Megállapítottuk, hogy a területen az utolsó glaciális maximum időszaka előtt, valamikor 15-16 ezer évvel ezelőtt élő emberek a levadászott állatot először nagyobb darabokra darabolták fel, majd a telepre csak a húsban gazdag töredékeket vitték be. Az itt hagyott csontokat, a koponya és a hozzá tartozó nyaki csigolyákat, az állkapcsot, az agyarakat, valamint az egyik combcsont töredékét teljesen húsmentesítették. A hosszúcsontokat az ízületi végződésüknél vágták el annak érdekében, hogy a benne lévő gazdag fehérjeforrásnak számító velőhöz hozzáférjenek” – mondta a szakember.

Az ausztriai leletek arra utalnak, hogy a koponyával is hasonló módon jártak el: felfordították, majd a koponya alsó részét egy nagyobb ütőkővel felhasogatták és kinyitották, hogy hozzáférjenek az agyvelőhöz. Ezt a mozzanatot jól mutatja a kinyitott koponyaalap mellett megtalált nagy mennyiségű, néhány milliméteres nagyságú kvarc kőszilánk, amely az ütőkőből pattanhatott le.

Salisbury Kft.

A 2020. tavaszán induló ásatáson Alsó-Ausztria egyik legkevésbe ismert és feltárt őstörténeti periódusa is életre kelt. A Salisbury Kft. régészei magasfeszültségű áramkábelek tartóoszlopainak alapjánál végeztek megelőző feltárást, amikor paleolit vadászok nyomaira bukkantak. Ennek a korszaknak a maradványai viszonylag ritkák Ausztriában. „Az aurignaci kultúra korai szakaszának egy telepe került itt elő, ami a fiatalabb őskőkorszakban élt ember korai szakaszáról tanúskodik. A feltárt leletek a felső- paleolitikum vadászainak mindennapjairól mesélnek, de a régió első Homo sapiens vadászainak megjelenésének nyomait is őrzik. Fantasztikus eredmény a paleolit vadászok vágóhídjának felfedezése is – közölte Hoffmann József régész, a Salisbury Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

A feltárt terület egy másik szakaszán egy langobárd temető három sírját találták meg. Az innen előkerült csontok antropológiai vizsgálata jelenleg is zajlik, az első megállapítások alapján a kutatók egy 15-16 éves, egy 22-23 éves és egy 50-59 nő csontvázát fedezték fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik