Tudomány koronavírus

12 év alattiakon teszteli vakcináját a Moderna

ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP
ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP

A Moderna amerikai biotechnológiai vállalat kedden bejelentette, hogy az első gyermekek megkapták az oltásukat abban a kísérletben, amelynek során a vállalat koronavírus elleni vakcináját tesztelik a 6 hónapos és 12 éves kor közötti kiskorúakon – írja az amerikai sajtó.

Az MTI szerint az Egyesült Államokban és Kanadában – 6750 gyermek részvételével – zajló kísérletben együttműködik az amerikai Allergiás és Fertőző Betegségek Országos Intézete , valamint az Egyesült Államok egészségügyi minisztériuma is.

Ez a gyermekgyógyászati kísérlet segít megállapítani, hogy a COVID-19 oltóanyagunk mennyire biztonságos a fiatalabb korosztály esetében

– mondta Stéphane Bancel, a Moderna vezérigazgatója.

A tervek szerint a kutatók először meghatározzák az oltás biztonságosságát és helyes dózisát a 6 és 12 év közötti gyermekeknél, majd fokozatosan haladnak a legfiatalabb korosztály irányába. Miután minden korcsoportban meghatározták a helyes dózist, a vizsgálat második szakaszában a vakcinát úgynevezett placebóval – azaz álgyógyszerrel – szemben tesztelik, hogy felmérjék, biztonságos-e és kiváltja-e a sejtek ellenanyag termelését.

A Moderna és a Pfizer-BioNTech vállalatok már korábban elkezdték vakcina-kísérleteiket a 12 éves és idősebb serdülők között, amelynek eredményeiről várhatóan hamarosan beszámolnak.

A Johnson & Johnson szintén benyújtotta kérelmét az Egyesült Államok Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hatóságához, miszerint oltóanyagukat egyaránt tesztelnék a 12 és 18 év közötti gyermekek, illetve a 0 és 18 év közötti fiatalok esetében is. Az AstraZeneca brit vállalat és az Oxfordi Egyetem a múlt hónapban indított el egy kísérletet Nagy-Britanniában, melynek keretein belül vakcinájukat 6 éves korú gyermekeken tesztelik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik