Tudomány

Díszes középkori aranylemezeket találtak

Különleges aranylemezere bukkantak a dél-svédországi Vadstena közelében fekvő Aska dombon – írja az MTI a Live Science-re hivatkozva. A halmot emberek alkották, tetején egy csarnok maradványai találhatóak.

A hajszálvékony aranylemezekre ölelkező párokat metszettek, a leletek megközelítőleg 1300 évesek.

Úgy becsüljük, hogy 22 aranylemez figuránk van, a pontos számuk még nem biztos, mivel darabokra törtek, és nem vagyunk biztosak abban, mely darabok illenek egymáshoz

– mondta Martin Rundkvist, a Łódź-i Egyetem munkatársa és a feltárásról beszámoló jelentés egyik szerzője.

A kutatók célja most az, hogy összerakják a töredékeket. A lemezeken 15 ölelkező pár teljes egészében megőrződött, de vannak leletek, amelyeket morzsányi darabokból kell összeilleszteni. A tárgyak tömege 0,75-0,76 gramm. Azt egyelőre nem tudni, hogy kik lehetnek az ölelkező alakok, lehetséges hogy a korabeliek isteneket és istennőket jelenítettek meg.

A lemezek mellett két bálnacsontból készített játékfigurát, illetve három vasmedált is találtak. A szénizotópos vizsgálatok alapján az Aska és csarnoka 650-680 között épült, az építményt 940 körül, a jelek szerint erőszakmentesen rombolták le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik