Tudomány

Feltárták a titkos francia fegyverkísérleteket

Collection Roger-Viollet / Roger-Viollet via AFP
Collection Roger-Viollet / Roger-Viollet via AFP

Egy friss jelentésben a szakértők átfogóan mutatják be azokat a sokat kritizált nukleárisfegyver-teszteket, melyeket Francia Polinézia területén folytattak – írja a ScienceAlert. A kutatók úgy gondolják, a kísérletek valódi egészségügyi hatásait évtizedeken át titokban tartották, illetve figyelmen kívül hagyták.

A Moruroa és a Fangataufa atolloknál 1966-ban kezdődtek meg a francia tesztek.

A titkosított program tömegtüntetések közepette ért véget 1996-ban, 193 robbantással később.

A tesztekről egészen mostanáig meglehetősen keveset lehetett tudni.

Az új vizsgálatot egy nemzetközi csoport folytatta két éven át, a biztonsági kutatók, adatszakértők és újságírók megközelítőleg 2 ezer oldalnyi, az elmúlt időszakban nyilvánosságra hozott kormányzati és katonai dokumentációt elemeztek. A csoport tagjai emellett érintettekkel, köztük polinéziaiakkal, egykori katonákkal és tudósokkal is beszélgettek. A legújabb modellezési eljárásoknak köszönhetően azt is fel tudták mérni, hogy a detonációk utáni radioaktív csapadék mekkora területet érintett.

Semmit sem tettek a helyiekért

A csapat arra jutott, hogy a robbantások megközelítőleg 110 ezer embert érintettek, ez közel megegyezik a korabeli Francia Polinézia teljes népességével.

A bizonyítékok azt mutatják, hogy a sugárzó részecskék hatására a sűrűn lakott területeken látványosan nőtt a rákos megbetegedések száma.

Bár az első néhány évben is folytak kifejezetten veszélyes tesztek, az igazán erős fegyvereket az 1970-es években kezdték el használni. Egy 1971-es és egy 1974-es detonáció kifejezetten nagy volt, a robbantások szennyeződései pedig a szél révén messzire szálltak. A korszakban már sok kutató tudta, hogy ez komoly veszélyt jelent, különösen a gyermekekre, de nem tettek óvintézkedéseket, a térség lakóit nem figyelmeztették.

Az új jelentés alapján eddig alábecsülték a program egészségügyi következményeit – a hivatalos adatok alapján csak 10 ezer ember volt kitéve a sugárzásnak. Egyelőre csupán 454 helybéli kapott kártérítést a kísérletek hatásai miatt Franciaországtól, közülük viszont csak 63 volt civil a tesztek idején. A kérelmek mintegy 80 százalékát a hatóságok indoklás nélkül elutasítják.

A szakértők most úgy gondolják, hogy több tízezer polinéziai kaphatna jogosan kárpótlást. A program egyébként nem csak a helyieket érintette: a francia védelmi minisztérium szerint a szennyezés 2-6 ezer, a kísérletekhez köthető francia katonát és civilt is veszélyeztetett. Közülük többeknél már kialakult rákos megbetegedés.

Az állam megpróbálta eltemetni a tesztek mérgező örökségét

– mondta Geoffrey Livolsi, a jelentés elkészítésében részt vevő Disclose főszerkesztője a The Guardiannek. Mint hozzátette, ez az első független, tudományos vizsgálat, amellyel a program következményeit igyekeztek felmérni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik