Tudomány

Meteor csapódott Angliába

A brit Fireball Alliance szerint látványos meteort figyeltek meg vasárnap este Nagy-Britannia felett – írja az MTI. Az eseményt még Izlandon és Hollandiában is észlelték.

A szakértők úgy vélik, hogy az objektum töredékei a felszínt is elérhették.

A metor darabjai valószínűleg Cheltenham város közelében, Londontól 140 kilométerre északnyugatra értek földet.

Ashley King, a londoni Természettudományi Múzeum munkatársa szerint a videofelvételek alapján az objektum 48 ezer kilométer per órával haladt. „Ez túl nagy sebesség ahhoz, hogy ember alkotta űrszemét lehessen” – mondta a szakember. A felvételek azt is lehetővé tették, hogy rekonstruálják az objektum Nap körül eredeti röppályáját. A kutatók szerint az égitest a Mars és a Jupiter között mozoghatott. „Ha meteoritot találnak, fényképezzék le és jegyezzék fel a koordinátákat, de ne érintsék meg a kőzeteket” – kérte Katherine Joy, a Manchesteri Egyetem munkatársa.

A különösen fényes meteorokat tűzgömbnek nevezik. Naponta rengeteg objektum éri el az atmoszférát, a többségük azonban apró, nappal érkezik, vagy lakatlan területek, például az óceán felett éri el a Földet, ezért azonosítatlanok maradnak. Hasonlóan látványos eseményekről kifejezetten ritkán készül videó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik