Tudomány

Magyar kutatók vizsgálták a kutyák tudatosságát

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológiai Tanszékének munkatársai legújabb tanulmányukban arra jutottak, hogy a kutyák képesek megérteni a kapcsolatot testük és a környezetük között – írja a Phys.org. Lenkei Rita PhD-hallgató és kollégái szerint az állatok akadályként fogják fel testüket, ami az emberek esetében az önreprezentáció egyik alapvető megnyilvánulása.

Az embereknél az önreprezentáció egy igen komplex szintet ért el, melyre öntudatosságként szoktak hivatkozni. A képesség egyes részei ugyanakkor már az evolúció korábbi szakaszaiban kialakulhattak, és így bizonyos állatoknál is jelen lehetnek.

Elva Etienne / Getty Images

Lenkei Rita szerint a kutyák tökéletes alanyok az önreprezentációhoz köthető képességek vizsgálatára, hiszen osztozunk velük a társas és fizikai környezeten. Az önreprezentáció legalapvetőbb, viszonylag könnyen felmérhető formája a testtudatosság.

Egy korábbi kísérletben kisgyermekeket kértek arra, hogy adjanak át egy pokrócot, amelyen ülnek. A vizsgálattal azt elemezték, hogy a kicsik tisztában vannak-e azzal, testük akadályt képez a takaró előtt. A mostani tesztben egy labdát erősítettek a pokrócra, az állatok így jobban megértették, hogy mi a feladat.

Az eredmények alapján a kutyák még az első próbálkozások alatt is nagy arányban léptek le a takaróról, ha valóban szükség volt rá a feladat elvégzéséhez.

A csapat úgy véli, a kutyák az első élőlények, amelyek a híres, az emberek és elefántok által teljesíthető tükörteszten elbuktak, a test, mint akadály paradigmájának azonban megfelelnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik