Tudomány

Elkészült a középkori Magyarország digitális atlasza

Romeo Reidl / Getty Images
Romeo Reidl / Getty Images

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete elkészítette Magyarország késő középkori digitális atlaszát – írja az MTI. Az Árpád-ház Program keretében végzett kutatásokra támaszkodva a szakértők Engel Pál Magyarország középkori településtörténetéről húsz évvel ezelőtt CD-ROM-on kiadott adatbázisát újították meg.

A fejlesztésnek köszönhetően az adatok bárki számára elérhetővé váltak az interneten.

Az adatbázis eredetileg az OTKA és az Akadémiai Kutatási Pályázatok támogatásával készült az MTA Történettudományi Intézetében 1993 és 2001 között. A digitális atlasz a Magyar Királyság részletes térképét mutatja be a középkor végén, az 1500-as évek körüli évtizedekben.

Az atlaszon megtalálható minden olyan település – város, mezőváros, falu, puszta, vár, kolostor -, amely akkoriban létezett, és amelynek a fekvését legalább hozzávetőlegesen meg lehetett állapítani. A fontosabb vizeken és a megyehatárokon kívül feltüntették a jelentősebb királyi, egyházi és világi földbirtokok határait is, az 1498. évi állapot szerint. A térképhez részletes leíró adatbázis kapcsolódik, amely a megjelölt településekre vonatkozó legfontosabb információkat tartalmazza.

ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2020

A BTK vezetésével végzett munka során a teljes anyag a mai követelményeknek megfelelő térinformatikai környezetbe került át. Mind a korszerű futtatóprogramot, mind az adatbázis továbbfejlesztését – az első kiadáshoz hasonlóan – a Térinfo Bt. végezte.

A megújult adatbázis, amely egy futtatóprogram letöltésével most már bárki számára interneten is elérhető, változatlan eredeti tartalom mellett számos fejlesztést, új elemet tartalmaz. Így például beépült az OpenStreetMap, így az automatikusan megnyílik; belekerült az SRTM (Shuttle Radar Topography Mission) domborzati modell; új térképként jeleníthetők meg az egyes korok között végbement birtokosváltozások; pontosabb lett az adatbázis geometriája és teljesen megújult az adatbázist futtató térinformatikai környezet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik