Elképesztő természeti károk keletkeznek a magyar utakon

Gazdasági szempontból előnyös, ha egy ország úthálózata minél sűrűbb, ám ugyanez az ökológia oldaláról inkább a problémákat súlyosbítja. Egyik kiemelkedő hatásként említhetjük az élőhelyek feldarabolódását, hiszen az utak elvághatják az állatokat a táplálkozó- vagy szaporodóhelyeiktől, fajtársaiktól, csökkentik életterüket, ezáltal a túlélési esélyeiket. A másik, hogy a közúti közlekedés mondhatni végtelenített sorozatban termeli újra ember és vad mindkét fél számára életveszélyes találkozását.

A magyar vadelütésnél vagy vadgázolásnál talán kifejezőbb az angol „roadkill” kifejezés, a jelenség pedig már hazánk viszonylatában is nagyon komoly természetvédelmi problémává nőtt – nem is beszélve az emberi sérülésekről és a járművekben keletkező károkról. Az útökológia létező tudományterület, itt indított új, gyakorlati megoldásokkal kecsegtető kutatást Borza Sándor biológus, a Debreceni Egyetem PhD hallgatója az Ökológiai Kutatóközpont egyik Lendület Kutatócsoportjának munkatársaival a Kooperatív Doktori Program keretein belül.

Többmilliárdos kár állati életben

A számok hátborzongatóak. A legfrissebb szakirodalmi adatok alapján Európában évente átlagosan 194 millió madár és 29 millió emlős pusztul el az utakon, emberi áldozatokról az Egyesült Államokból van becslés, itt évente 150 ember halála kapcsolódik vadelütésekhez. Magyarországon a legutóbbi, szélesebb körű felmérés eredményét 2007-ben publikálta Gazdag Ferenc, amelyben az elütött állatfajokat és az okozott természetvédelmi kárt vizsgálta.

E szerint 100 kilométernyi útszakaszon naponta 50 ezer forintnyi természetvédelmi kár keletkezik, ami az ország 32 ezer kilométernyi úthálózatát tekintve éves szinten minimum hatmilliárd forintot jelent

– mondja a 24.hu-nak Borza Sándor.

Hozzáteszi, azóta a hazai járműállomány több mint ötven százalékkal nőtt, az áthaladó nemzetközi forgalom pedig csaknem a duplájára emelkedett. Ha még beleszámoljuk, hogy az elmúlt csaknem 15 évben a védett fajok természetvédelmi értéke is nőtt, a veszteség ma már jócskán túlhaladja a hatmilliárd forintot évente. Ehhez jön még a vadászható vadfajok – őz, szarvas, nyúl stb. – pusztulásából származó, a vadásztársaságoknál jelentkező kár, amit a 2007-es felmérés körülbelül egymilliárd forintra tett éves szinten.

És itt megint meg kell ismételni a járművekben keletkezett károkat, illetve a felbecsülhetetlent: az emberi sérülés vagy halál jelentette tragédiákat – hosszabb távon ennek felmérése is a kutató céljai közé tartozik.

A jéghegy csúcsa

Jelentős problémára kell tehát megoldást találni, nézzük most a cikkünk aktualitását adó kétéves projektet, ami tavaly nyáron vette kezdetét, és két részből áll. Első körben a kutatók terepi felmérést végeznek a Hortobágyot is átszelő 33-as út egy szakaszán, illetve a Balmazújvárost Tiszacsegével összekötő út mentén.

Az összesen 80 kilométernyi vizsgált szakaszon fél év alatt 46 gerinces faj 344 egyedét találták elhullva, természetvédelmi értékben kifejezve a veszteség 11,5 millió forint.

A gerincesek mind a négy szárazföldön élő osztálya képviseltette magát. Kétéltűek közül békából pusztult el a legtöbb, míg hüllőkből mocsári teknős és vízisikló. A madaraknál a fácánok vezetik a listát, a védett fajok legnagyobb veszteségét 12 kuvik jelenti. Természetvédelmi oltalom alatt álló emlősök közül a biológus a mezei hörcsögöket és a sünöket emeli ki (63, illetve 56 elgázolt egyed), de az áldozatok között volt például több vidra is.

A biológus kiemeli: „ez még csak a jéghegy csúcsa, biztosan sok tetemet nem találtunk meg az útszéli sűrű bozótban, vagy a kiérkezésünkig felkapta egy ragadozó, illetve a baleset helyszínétől távolabb pusztult el”.

Kis állatból is lehet baj

A projekt első körének kifutása a károk és a kockázatok felmérése lesz. Meghatározzák azokat a „hotspotokat”, ahol a legtöbb vadelütés történik, és ezt megpróbálják a környezethez kötni: melyek azok az élőhelytípusok, amelyeken a legtöbb a baleset. Az eredmények alapján a második rész már a konkrét megoldásokra koncentrál, és egy itt elérhető kérdőív segítségével a közlekedőket is bevonja a kutatásba.

A veszélyes útszakaszok azonosítása mellett arra is kíváncsiak, milyen figyelemfelhívást tartanának elegendőnek, illetve milyen korlátozásokat lennének hajlandók elfogadni az ütközések megelőzése érdekében.

Komoly balesetet nem csak nagy testű állat okozhat. Ha egy felreppenő gyöngybagoly fehér hasa hirtelen felvillan a fényszóró sugarában, még a legtapasztaltabb sofőr is félreránthatja a kormányt

– jegyzi meg Borza Sándor.

A figyelemfelhívás és az esetleges korlátozások mellett adott terület jellegzetességeit figyelembe véve a vadat „irányítani” is lehet: kerítések, megfelelő alagutak, „felüljárók” alkalmazásával jelentősen csökkenthető a találkozások gyakorisága. Egy kopár hídon egyetlen vadállat sem fog átsétálni, fontos, hogy ezek olyan rejtett, védett folyosók legyenek, ahol biztonságban érzi magát. És nyilván az is fontos, hogy az átjárók elhelyezése alkalmazkodjon a vad természetes csapásaihoz.

Mit keresnek az állatok az úttesten?

Végül hiába láttunk már mindannyian az út szélén heverő tetemet, a laikusban mégis felmerül: ezek a sokszor fürge állatok miért nem tudnak kitérni a jókora, zajos, sokszor fényszóróval közeledő autók elől? Ennek több oka van, mondhatni minden eset más és más, de persze vannak tipikus szituációk.

Az evolúció nem készítette fel az állatvilágot a jó esetben is 80–90 km/h-val közeledő, több ezer kilós vasmonstrumok elkerülésére, nem tudják kiszámítani, hogy átérnek-e a jármű előtt, vagy sem. A kisebbeknek, lassabbaknak nyilván esélyük sincs, ha egyszer már az útra tévedtek, csak a szerencsében bízhatnak. Vagy megint csak az evolúció: a sün például veszélyt érezve nem szalad el, hanem inkább meglapul – természetes ellenségeivel szemben kiváló stratégia, de egy kamion ellen mit sem érnek a tüskék.

Ahogy pedig gyűlnek az elhullott állatok, úgy jelennek meg a húsevők is a „potyafalatokért”, a táplálkozásra hajtó ösztön is nagyon erős. A ragadozó madarak esznek és esznek a veszélyt érzékelve is, csak az utolsó pillanatban rúgják fel magukat a levegőbe: ilyenkor megesik, hogy épp a rossz irányba, az út felé, az autó elé.

Nyár végén, ősszel a hüllők és kétéltűek kifejezetten szívesen fekszenek a napnyugta után is kellemesen meleg aszfaltra, de említhetjük a szállítmányokból kipotyogó terményeket is, vonzzák a magevő madarakat, a kisebb rágcsálókat. Azok pedig a ragadozókat, végeláthatatlan a spirál, és hosszan lehetne még sorolni, mit keresnek az állatok ezeken a veszélyes helyeken.