Tudomány

Csontok árulkodnak a középkori mindennapok brutalitásáról

Egy új vizsgálat alapján a középkori Cambridge társadalmi egyenlőtlenségeinek nyomait viselik magukon az egykori lakók csontjai – írja az MTI. A Cambridge-i Egyetem szakértői a város történelmi központjának három különböző temetkezési helyszínén feltárt leleteket elemezték. A kutatók 314, a 10-14. század között élt személy maradványait vizsgálták.

A szakértők minden egyes törést és repedést feljegyeztek a csontokon, hogy pontos képet kapjanak az egykori lakók által elszenvedett balesetekről vagy erőszakról.

A vizsgált maradványok három helyről származnak: egy kétkezi munkások számára fenntartott temetőből, egy gyengéket és elesetteket befogadó kórház sírkertjéből, illetve egy Ágoston-rendi kolostor területéről – utóbbi helyszínen a klérus tagjai mellett vagyonos adományozókat is elföldeltek.

Cambridge Archaeological Unit

A röntgenvizsgálatok a munkások 44 százalékánál, a kolostornál eltemetett emberek 32 százalékánál és a kórháznál elföldeltek 27 százalékánál mutattak ki csonttörést. Mindhárom helyszínen jóval gyakoribbak voltak a törések a férfiaktól származó maradványok (40 százalék), mint a nőktől származók (26 százalék) esetében.

Jenna Dittmar, a tanulmány vezető szerzője szerint a középkori Cambridge egyes lakói nehéz kétkezi munkákat végeztek. A városban például kőművesként, patkolókovácsként dolgoztak, a településen kívül pedig reggeltől estig a földeken voltak, vagy jószágokat gondoztak.

A legextrémebb sérülést mégis egy szerzetesnél azonosították: a férfinak mindkét combcsontján törés futott végig. A szakemberek úgy vélik, hogy a szerzetes egy súlyos szekérbaleset áldozata lehetett. Egy idősebb nő maradványai, amelyeket a munkások temetőjében tártak fel, egy egész életen át tartó családon belüli bántalmazásról árulkodnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik