Tudomány

Ősi barlangrajzra bukkantak egy elzárt völgyben

Szakértők egy csoportja azonosíthatta a legkorábbi olyan barlangrajzot, amely egy állatot ábrázol – írja a BBC.

A több mint 45 ezer éves alkotást az indonéziai Celebesz szigetének egyik nehezen megközelíthető völgyében, Leang Tedongnge barlangjában fedezték fel.

A sötétvörös rajz a legkorábbi bizonyíték a térség lakottságára, az alkotás egy celebeszi disznót ábrázol.

„Az emberek, akik készítették, teljesen modernek voltak, olyanok, mint mi, minden képességük és eszközük megvolt hozzá, hogy olyan rajzot készítsenek, amilyet csak akartak” – mondta Maxime Aubert, a Haszanuddin Egyetem munkatársa és az ábrát bemutató tanulmány egyik szerzője. A szakértő a rajz kalcitlerakódásának segítségével, az uránizotópok elemzésével határozta meg az alkotás korát. Aubert kiemelte, a lelet a vártnál is korábbi lehet.

Maxime Aubert

A 136-szor 54 centiméteres sziklarajz felett két kézlenyomat is látható. Az állat két másik disznóval állhatott szemben, ezek azonban csak részben konzerválódtak. Adam Brumm, a Griffith Egyetem régésze és a csapat vezetője szerint utóbbi élőlények harcolhattak, esetleg valamilyen egyéb interakciót folytathattak egymással.

Brumm és kollégái további sziklarajzokat is felfedeztek a szigeten, ezek egy részét még nem tudták datálni. A kutatók szerint idővel még ősibb, akár 65 ezer éves alkotásokat is azonosíthatnak a régióban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik