Tudomány

Aphrodité elveszett templomára bukkantak

Török régészek Aphrodité 2500 éves templomára bukkantak  -írja a Live Science. A szerelem, a szépség és a termékenység istennőjének szentélyét a nyugat-törökországi Urla-Çeşme-félszigeten tárták fel, a szakértők a romok mellett egy női szobor egy részét, illetve egy terrakottából kialakított női fejet is megtaláltak.

Elif Koparal, a Mimar Sinan Szépművészeti Egyetem munkatársa szerint a templomnál egy felirat is olvasható, amely a terület szentségét jelöli.

A régészek úgy gondolják, hogy a térségben komoly kultusza lehetett Aphroditének.

A korszakban az istennő rendkívül népszerű volt.

221A / Getty Images

A félszigeten számos ókori leletet találtak már, a környéken 2006-ban kezdődtek meg a feltárások. A templom első maradványait még 2016-ban azonosították. Az 1600 négyzetméteres lelőhelyen a régészek a történelem előtti időkből származó települések nyomait is kimutatták, úgy tűnik, a félszigetet már az újkőkorban is lakták.

Koparal szerint a különleges maradványokat meg kell óvni az építkezésektől és a fosztogatóktól. A szakértő bízik benne, hogy a helyi közösség is segíteni fog a lelőhely megóvásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik