Tudomány

Középkori kincsre bukkantak Újlengyelnél

2020. december végén a Ferenczy Múzeumi Centrum munkatársai vizsgálatot folytattak Újlengyel középkori lelőhelyén, ennek során egyedülálló kincset találtak.

A feltárás során egy közel 7000 darab érméből álló leletegyüttesre bukkantak.

Ez a legnagyobb értékű késő középkori éremkincs Pest megyében.

A kétnapos mentőfeltárást Nagy Balázs, a múzeum numizmatája vezette a Közösségi Régészeti Egyesület önkénteseinek segítségével. A kutatást az alapozta meg, hogy 2019-ben már előkerült innen egy közel 150 darabból álló, 1455-ben záródó éremlelet.

A decemberi régészeti bejárás során fémkeresővel további érmék után kutattak, a most előkerült kincsleletet az eredeti helytől egy kicsit távolabb találták meg. A felszíni pénzek sűrűsödési irányát figyelembe véve a szakemberek egy 1-szer 1 méteres aknát nyitottak meg, ebből került elő az az edény, amelynek a hasát szántás közben a pénzekkel együtt kitépte az eke. A mélyszántás éppen kettétörte az érméket tartalmazó edényt, és egy adott irányban húzta el azokat, így követni lehetett a kupacokban heverő pénzeket.

GregorBister / Getty Images

Újlengyel Budapesttől délkeletre, az M4 és M5 között, Pilis és Dabas magasságában fekvő 1700 fős település. Mivel a leletegyüttes legkésőbbi tagját 1520-ban verték, a szakértők szerint elrejtését az 1526. évi török pusztítással hozhatjuk összefüggésbe – pontosabban amikor a török had 1526-ban Ibrahim pasa vezetésével már Budáról visszafelé, Szeged irányába haladt.

A leletegyüttes közel 7000 darab ezüstpénzből és 4 aranyérméből állt. A legkorábbi veret egy Lucius Verus (161–169) ezüst denarius, a gyűjtemény emellett egy tucat aquileiai denárt, illetve javában I. Mátyás (1458–1490), II. Ulászló (1490–1516) és II. Lajos (1516-1526) korabeli denárokat és obulusokat tartalmazott. A felszedés során az edény has vonalában egy szövet alatt négy, I. Mátyás (1458–1490) korabeli aranyforint lapult. A mosás során a kutatók egy vatikáni denárt is felfedeztek, amelyet II. Pius (1458–1464) pápa pénzkibocsátásából származik, és ritkaságnak számít Magyarországon. A leletegyüttes korabeli összértéke 74 aranyforinttal lehetett azonos, ebből akkoriban 7 lovat, ma pedig egy luxusautót lehetne vásárolni. A kincset a korabeliek a településükön, valószínűleg egy támadás során rejthették el a Pestet Nagykőrössel összekötő út mentén.

Magyarországon a mohácsi csatát követő török pusztításhoz kapcsolódó, ilyen nagyságú kincsleletek igen ritkák. Pest megyében a késő középkorból ez a legnagyobb értékű éremkincs, ami eddig előkerült, így komoly kutatási eredménynek számít. A múzeum a lelőhely és a kincs felderítését tovább kívánja folytatni az elkövetkezendő időszakban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik