Tudomány

Többmilliós műkincset használt lépcsőként egy angliai nő

Egy dél-angliai nő éveken át használt lépcsőként egy ókori faragvánnyal díszített márványt – írja a Live Science. A követ egy istállónál helyezte el, a 63 centiméter hosszú tábláról ült fel lova nyergébe. Egy nap felfedezte, hogy a piszokkal fedett lapon egy faragott babérkoszorú látható.

A nő felvette a kapcsolatot a Woolley and Wallis aukciósházzal, a szakértők pedig megállapították, hogy a lelet a 2. századból származik, és 15 ezer fontot, azaz mintegy 5,9 millió forintot ér.

A nő szerint a márvány nagyjából húsz éve került elő egy whiteparishi sziklakertből. A táblán görög felirat olvasható, a szakértők úgy gondolják, hogy a kő a mai Görögország vagy Törökország területén, a Római Birodalomban készült.

A Woolley and Wallis szerint valószínűsíthető, hogy a lelet nem az ókorban, hanem a 18-19. században került Angliába. A korszak arisztokratái előszeretettel utaztak Európa távoli vidékeire, és előfordult, hogy kalandjaik során műtárgyakat, jellemzően antik leleteket is magukkal hoztak.

A whiteparishi sziklakert közelében egykor két nemesi kúria is állt, lehetséges, hogy a követ ezek valamelyikétől hordták el. Az aukciósháznál bíznak benne, hogy a helyiek közül néhányan emlékeznek még rá, hogy a márvány honnan került elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik