Tudomány koronavírus

Naplóban mutatja be egy magyar orvos, mi történik a szervezetével az oltás után

Dr. Lőrincz M. Ákos immunológus a Facebookon jelentette be, hogy naplót indít, miután beoltották a COVID-19 ellen.

Mint írja, pénteken kapta meg a vakcinát, célja pedig az, hogy az elkövetkező 30 napban közérthetően mutassa be, mi történik vele nagyban és molekuláris szinten.

A napló első, pénteki bejegyzésében a szakértő az oltásra való felkészülésről, magáról az eljárásról, illetve a használt vakcináról írt.

Az orvos szerint az oltást az izomszövetbe kapta, majd kivárta a 30 perces megfigyelést. „A következő 5 órában enyhe sajgás emlékeztetett az oltásra, egyéb tünetem nem volt – a mellékhatások szépen listázva a betegtájékoztatóban. Délután némi fáradtság tört rám, ami kapcsán rögtön »ugye-ugye« érzésem támadt, de a Feleségem szerint ennek semmi köze az oltáshoz, inkább az ügyeletekhez és az éjszakai cikkírásokhoz… Azért én az oltásra adott választ tartom valószínűbbnek” – olvasható a bejegyzésben.

Jonathan NACKSTRAND / AFP

Dr. Lőrincz M. Ákos belgyógyászként dolgozik a Szent György Kórház kardiológia osztályán, jelenleg a járvány miatt az intenzív osztályon járul hozzá a fertőzöttek ellátásához. Félállásban emellett a Semmelweis Egyetem Élettani Intézetének adjunktusa, kutatási területe az immunrendszer és kórokozók interakciója, illetve az extracelluláris vezikulák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik