Tudomány

Szomorú: Meghalt a világ legidősebb, állatkerti óiáspandája

Elpusztult a világ legidősebb, fogságban tartott óriáspandája Kínában. A 38 éves nőstény panda, Hszinhszing a csungkingi állatkertben múlt ki december elején – írja az MTI.

Az állatkert hétfői közleménye szerint Hszinhszing október második felétől betegeskedett: elment az étvágya, nehezen lélegzett, köhögött és emésztési problémái voltak. Számos egészségügyi intézmény szakértője és a kínai óriáspanda szaporító és kutatóközpont szakemberei is mindent elkövettek, hogy meggyógyítsák, de végül nem tudtak segíteni rajta, és december 8-án elpusztult.

Az anatómiai és patológiai vizsgálat kiderítette, hogy idős kora és több szervének elégtelen működése miatt emésztési zavarai voltak, vérében nagymértékben csökkent a fehérjék szintje és vérszegénységben szenvedett. Fertőzés támadta meg a gyomrát és a tüdejét, s végül ez vezetett a halálához.

Hszinhszing 1982-ben született a vadonban, Szecsuan tartományban. A nőstény állat egyéves korában került a csungkingi állatkertbe, ahol egy 150 pandából álló nagy pandacsalád matriarchája lett. Kína-szerte és más országokban, köztük az Egyesült Államokban, Kanadában és Japánban is élnek utódai.

Szakértők szerint a panda élete olyan hosszúra nyúlt, mintha egy ember több mint 110 évet élt volna.

Kiemelt kép: Tang Yi / XINHUA / Xinhua, AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik