Tudomány koronavírus

Először mutatták ki a koronavírust egy vadon élő állatban

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) szerint egy vad nyércben mutatták ki a koronavírust – írja a BBC.

A példány az első vadon élő állat, amelynél észlelték a kórokozót.

A vírus több járványt is okozott az európai és amerikai nyérctelepeken, emiatt rengeteg állatot mészároltak le.

Richard McManus / Getty Images

Az USDA egy átfogó felméréssel rengeteg állatfajt tesztelt, a szakértők a vizsgálat során bukkantak egy vadon élő fertőzött nyércre. Az USDA értesítette a Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatalt, ugyanakkor kiemelték, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a vírus gyakori lenne a fertőzött farmok közelében élő vad populációknál. Dr. Dan Horton, a Surrey-i Egyetem munkatársa szerint a felfedezés ennek ellenére aggasztó, hiszen azt jelentheti, hogy a vírus képes terjedni a vad nyércek között. A kutató úgy gondolja, hogy érdemes átfogóan vizsgálni a természetben élő egyedeket is.

A koronavírust már számos állatfajnál mutatták ki, igaz, a példányok egyike sem a természetben él. A kórokozót felfedezték már fogságban élő tigriseknél, oroszlánoknál és hópárducoknál, illetve macskáknál és kutyáknál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik