Veszélyes területre érkezett az agykutatás

Most először van úgy hozzáférésünk az emberi agyhoz, hogy képesek vagyunk „belenyúlni” is, és megváltoztatni egy ember kognitív tulajdonságait, a gondolkodását, az emlékeit. Ez a technológia azonban nagyon veszélyes is lehet, ezért saját szabályozásra, törvényekre van szüksége, hogy kordában tarthassuk – erről beszélgetett Rafael Yuste, a Columbia Egyetem agykutató professzora és John Krakauer, a Johns Hopkins BLAM Lab agykutatója a Web Summit konferencián.

„Ne felejtsük el, hogy az agy egy igazán különleges szerv: ez generálja az elménket, a gondolatainkat, az érzéseinket, a viselkedésünket, és a gondolatainkat is” – mondta Rafael Yuste. „Ha belenyúlunk, megváltoztatjuk vele az emberek viselkedését. Ez nem science fiction, állatoknál már ma is csináljuk.” A kutató szerint pontosan ezért nem szabad elaprózni az ezzel kapcsolatos szabályozást sem:

az emberi alapvető jogokhoz kell hozzáfűzni például a kognitív manipuláció elleni jogainkat is.

A technológia egyértelműen rengeteg lehetőséggel, de legalább ennyi veszéllyel is jár, éppen ezért 2019-ben Yuste professzor összehívott agykutatással, mesterséges intelligenciával foglalkozó szakértőket, nagy tech cégek képviselőit, neurotechnológiával foglalkozó cégek vezetőit, orvosokat és agykutatási programok szakértőit a világ minden tájáról. A Morningside csoport a Columbia Egyetemen gyűlt össze, és egy háromnapos workshop keretein belül meghatározta, minek kell mindenképpen szerepelnie a szabályozásban ahhoz, hogy viszonylagos biztonsággal folyhasson tovább az idegtudományi kutatás ezen ága anélkül, hogy komolyan aggódni kellene a következményekért.

Kapcsolódó

Az agy egyetlen funkciója, hogy a tulajdonosát életben tartsa

Buzsáki György agykutatóval beszélgettünk arról, miért is értjük félre alapjaiban az agy működését.

„A szabályozásban mindenképpen jelen kell lennie a mentális védelemnek, a saját identitás és döntéshozatal szabadságának, a torzítás elleni védelemnek és a neuroaugmentációhoz való egyenlő hozzájutásnak, utóbbi a kognitív és érzékszervi képességek fokozására vonatkozik” – mondta Yuste.

Az agykutatásnak most már megvan a lehetősége arra, hogy potenciálisan megváltoztassa azt, ami emberré tesz minket. Ezért lesz ez emberi jogi kérdés.

Krakauer felhívta a figyelmet arra, hogy bár egyelőre nem az agykutatás módszereivel, de már most is manipulálják a gondolkodásunkat minden nap: a reklámok, a közösségi média, a propaganda, az álhírek mind módosítják a gondolkodásmódunkat és a véleményünket. Ezt azonban sokkal nehezebb szabályozni, mint azt, ha konkrétan az emberi agyba nyúlunk bele. „Már most aggodalomra ad okot, ahogyan befolyásolják a véleményünket kifinomultabb módszerekkel” – jegyezte meg. „A neurojogok mellett meg kellene jelenniük az elmejogoknak is, amelyek ezt szabályozhatják.”

Nagy különbség van azonban aközött, hogy az információ kívülről jön-e, vagy közvetlenül az agyba kerül bele – figyelmeztetett Yuste. A külső információnak ugyanis még át kell mennie egy szenzoros rendszeren, tudjuk, hogy kívülről jön, és a saját értékrendünkhöz képest fogadhatjuk be. Más a helyzet az agyi manipulációval: az agyunk ezt integrálja, és azt hiszi, hogy saját gondolat, saját magához tartozik. „Már a mostani kezdetleges agy-számítógép interfészek is azt mutatják, hogy a parancsokat az agy úgy értelmezi, mintha saját maga találta volna ki őket” – mondta. „Ez nagyon veszélyes, és mindenképpen egy olyan határ, amit nem szabad átlépnünk.” A szakértő szerint nagyon kell vigyáznunk, hogyan vezetjük be a technológiát a társadalomba, és

mindenképpen előzetesen kell meghatározni a szabályozást hozzá.

Néhány országban már zajlanak törekvések erre vonatkozóan: Chilében már csak megszavazásra vár egy neurojogokra vonatkozó törvénykiegészítés, Spanyolországban is megvan már a tervezet, éppen a lakosság véleményét kérik ki róla. Yuste szerint az is elképzelhető, hogy pontosan emiatt gondoljuk majd újra az egész emberi jogi szabályozást globálisan is, amire szintén nagy szükség lehet.

Krakauer azonban kevésbé optimista: attól tart, hogy az olyan technoutopisztikus társadalmakban, mint amilyen az Egyesült Államok is, ahol abban bíznak, hogy minden problémára van technológiai megoldás, nagyon nehéz lesz hatékonyan szabályozni a neurotechnológiát is. „Azt hisszük, hogy ha valamit képesek vagyunk megcsinálni, azt meg is kell csinálnunk, és szabályoznunk kell. De mi lenne akkor, ha inkább egyáltalán bele sem kezdenénk?” – tette fel a megkerülhetetlen kérdést.