Tudomány

Történelmi Hold-missziót indított el Kína

Helyi idő szerint kedd hajnalban robotszondát indított Kína a Holdra – írja az MTI.

Ez az első alkalom az 1970-es évek óta, amikor megpróbálnak újabb mintákat begyűjteni a Holdról.

Az ősi kínai holdistennő után elnevezett Csango-5-öt a Csang-cseng-5 hordozórakéta segítségével indították el a dél-kínai Hajnan-szigeten található Vencsang felbocsátóközpontból.

A Csango-5 feladata Hold-minták begyűjtése lesz, ezek segíthetnek az égitest eredetének és kialakulásának megértésében. Amennyiben sikerrel jár, a Szovjetunió és az Egyesült Államok után Kína lesz a harmadik ország, amely mintákat tudott venni a Hold felszínéről.

Fotó: JIN LIWANG / XINHUA / Xinhua via AFP

Pej Csao-jü, a küldetés szóvivője szerint az űrszonda mintegy nyolc nap múlva Hold körüli pályára állva két járművet fog a felszínre bocsátani: egy le- és egy felszállóegységet. Ezek nagyjából két napot fognak a felszínen tölteni, az egész küldetés pedig mintegy 23 napig tart majd. Ha minden a tervek szerint alakul, a szonda leszállóegysége lyukat fog fúrni a felszínbe, és robotkarjával kőzet-, illetve talajmintákat gyűjt. Ezeket a felszállóegység veszi át, majd dokkol a Hold körüli pályán keringő visszatérő modullal, amely az elképzelések szerint Kína Belső-Mongólia Autonóm Területén ér földet.

Pej szerint a legnagyobb kihívásokat a Hold felszínén végzett mintavételezés, az ottani felszállás, a Hold körüli pályán a találkozó és a dokkolás, illetve a nagy sebességű visszatérés a Föld légkörébe jelentik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik