Tudomány koronavírus

Dél-Koreában már a harmadik hullámtól félnek

Bezárják Szöulban az éjszakai szórakozóhelyeket, korlátozzák a vallási összejövetelek létszámát és az éttermek működését abban a reményben, hogy ezzel ellenőrzés alatt tudják tartani a koronavírus-járvány harmadik hullámát – jelentette be a dél-koreai egészségügyi miniszter az MTI tudósítása szerint.

Szombaton 330 új esetet észleltek 24 óra leforgása alatt. Ez már az ötödik olyan nap volt sorozatban, hogy 300 felett volt az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma.

Az egészségügyi minisztérium szerint ez azt jelenti, hogy berobbant a járvány harmadik hulláma. A helyzetet rendkívül súlyosnak ítélik meg.

Az esetek országos szintű növekedését szöuli gócpontok okozták. Ezért keddtől a nagyobb kávézók már csak elvitelre vagy házhozszállítással működhetnek, az éttermeknek pedig este 9 órakor be kell zárniuk a dél-koreai fővárosban. A vallási rendezvények és sportesemények résztvevőinek számát korlátozzák.

Szombaton a dél-koreai egészségügyi hatóságok arra intettek, hogy ha nem fékezik meg gyorsan a koronavírus jelenlegi terjedését, akkor az első kettőnél is kiterjedtebb harmadik hullámra kell felkészülni.

Dél-Koreában nagy erőket fordítottak a tesztelésre, a kontaktkutatásra és a karantén célzott elrendelésére, de általános zárlatot nem vezettek be. Eddig 30 733 fertőzöttet és 505 koronavírusos halálesetet regisztráltak.

Kiemelt kép: Szöul, 2020. október 20. Az egykori királyi gárda egyenruháját és a koronavírus-járvány miatt védõmaszkot viselõ szereplõk a gárda hagyományos õrségváltási ceremóniáját adják elõ a szöuli Tokszugung-palotánál 2020. október 20-án. Az õrségváltás elõadását a járvány miatt felfüggesztették, és nyolc hónap múltán most mutatják be elõször. MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik