Tudomány

Lerombolják a világ egyik leghíresebb obszervatóriumát

57 évvel munkája megkezdése után véget ér a Puerto Rico-i esőerdőben fekvő Arecibo Obszervatórium küldetése – írja a The Guardian. Az obszervatórium többek közt az Aranyszem című 1995-ös James Bond-filmben is feltűnt.

A világ egyik legnagyobb rádiótávcsöve augusztus óta nem üzemel, akkor egy kábel miatt sérült meg az antenna. Novemberben újabb vezeték vált le, további károkat okozva. A mérnökök hónapok óta dolgoznak az obszervatórium megmentésén, az amerikai Nemzeti Tudományos Alap (NSF) azonban bejelentette, hogy be kell zárni a telepet.

Sean Jones, az NSF munkatársa szerint a dolgozók veszélyeztetése nélkül nem lehet helyreállítani a károkat, ezért a kontrollált lerombolás mellett döntöttek.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a kábelek leszakadását. Az obszervatórium felmérésével megbízott cég múlt héten állított össze egy jelentést az Arecibo állapotáról, abban azt írták, ha újabb főkábel válik le, az egész struktúra össze fog omlani.

Fotó: Ricardo ARDUENGO / AFP

A 305 méter széles rádióteleszkóp évtizedeken át segítette a kutatókat a veszélyes aszteroidák és a távoli bolygók elemzésében, illetve egyéb vizsgálatokban. A szakértők szerint nagyon nehéz lesz pótolni az obszervatórium után maradt űrt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik