Tudomány

Ókori vár romjaira bukkantak

3 ezer éves várromot találtak a Golán-fennsíkon, az erőd a Bibliában is szereplő Gesúr királysághoz tartozhatott – írja a Háárecre hivatkozva az MTI. A hatalmas erődítményt egy hónappal ezelőtt fedezték fel, amikor a fennsíkon lévő Hispin falu bővítése előtt régészeti feltárásba kezdtek. Az ásatásokat az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) vezeti.

A nagyjából egyhektáros területen, egy domb tetején, az El-Al patak gázlója fölé emelt ókori várat hatalmas bazaltsziklákból építették, falai 1-1,5 méter vastagok voltak.

A komplexumból ellenőrizhették a környező vidéket és az édesvízforrásokat. Az ásatáson két gyűrűt és egy doboló, valószínűleg termékenységistennőt ábrázoló szobrot is találtak, egy bazaltsziklába pedig két, karjait szétvető agancsos figurát véstek. Az ilyen figurákat a Gesúrban is jellemző holdisten kultuszához kötik, ezért vélik úgy a régészek, hogy a királyság nyomait találták meg. Hasonló maradványokat azonosítottak korábban a Kinneret északi partjánál E-Tellnél, egy szintén Gesúrhoz köthető vaskori lelőhely feltárásán is.

Fotó: MENAHEM KAHANA / AFP

A Kinnerettől északra korában megtalált települést Gesúr egykori fővárosának tekintik, és az ettől 15 kilométerre Hispinnél előbukkant erődítmény ennek a királyságnak lehetett a része. „A Hispinben fellelt alakok kevésbé kidolgozottak, de egyértelműen ugyanannak az istennek az ábrázolásai” – mondta az ásatásokat vezető Barak Cin régész.

A Biblián kívül kevés ismeretünk van a Gesúr városállamáról. A leletek alapján egy szarvakat viselő holdistent imádtak, de egyelőre nem sikerült tárgyi bizonyítékot találni vitatott kapcsolatukra az ősi izraelitákkal, illetve Dávid és Salamon királyságával.

A helyszínen talált cserepek elemzése alapján a korai vaskorban, az időszámítás előtti 11-10. században épült az erőd. Ez a bibliai időszámítás szerint Dávid és Salamon király kora, az az időszak, amikor a Biblia ezt a királyságot több ízben is említi. A Biblia szerint a mai Észak-Izraelben található Gesúr városállam Dávid király szövetségese volt időszámítás előtt 1000 körül, Dávid a Talmaj nevű gesúri király Makaa nevű lányát feleségül vette, fiuk Absolon volt.

A szakértők egyelőre vitatkoznak azon, hogy Gesúr lakói valójában izraeliták voltak-e, vagy az arámi kultúrához tartoztak, amelynek középpontjában a közeli Damaszkusz királyság állt, ahol a holdistennek hódoltak. A kutatók szerint egy része szerint a Biblia erre vonatkozó részei az időszámítás előtti 7. század körül születtek, és az akkori állapotokat vetíthették vissza több száz évvel korábbra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik