Tudomány

Így hat a természet a gyermekek egészségére

Egy új vizsgálat alapján rövid idő alatt javulhat a gyermekek immunrendszere, ha játszóterüket természetesebbé alakítják – írja az IFLScience. A Helsinki Egyetem vezette csapat tíz finnországi óvodában összesen 75 három-ötéves gyermekkel kísérletezett.

A kutatók azt elemezték, hogy az óvodák udvarának környezete miként hat a kicsik bél- és bőrbaktériumaira, illetve az immunrendszerükről árulkodó fehérjékre. A vizsgálatban az óvodákat három csoportba osztották: az elsőben meghagyták az eredeti udvart, a másodikban erdei növényeket telepítettek a játszótérre, a harmadikban pedig a gyermekek az óvodai foglalkozások keretében eleve kijártak a közeli erdőbe.

Az eredmények alapján már kevesebb mint egy hónap is elég volt, hogy javuljon az óvodások mikrobiomja, illetve immunrendszere.

Aki Sinkkonen, a Turkui Finnországi Természeti Erőforrások Intézetének szakértője és a csapat tagja szerint meglepte a csapatot, hogy ilyen tiszta adatot kaptak, hiszen a vártnál kisebb mintával tudtak csak dolgozni.

Fotó: Getty Images

A testünkben megtalálható baktériumok elengedhetetlenek az egészség megőrzéséhez. A kutatók ma már tudják, hogy a környezet képes befolyásolni mikrobiomunkat, a városi szennyezések például nem kedveznek a hasznos baktériumoknak. A friss tanulmány újabb bizonyíték arra, hogy nagyon hasznos, ha a gyermekek a szabadban, természetes környezetben játszhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik