Tudomány

Megfejtették a legfurcsább galaxis titkát

Sok fizikus úgy gondolja, hogy a világegyetemben mindenütt jelen van egy mai műszerekkel közvetlenül nem vizsgálható anyag, az úgynevezett sötét anyag. A kutatók ugyanakkor képesek felmérni ennek gravitációs hatásait, ezen elemzések alapján a sötét anyag a galaxisokban 10-300-szor nagyobb arányban van jelen, mint a látható anyag.

Néhány évvel ezelőtt egy különleges rendszerre bukkantak, ez a Dragonfly 44 (Szitakötő 44), amelynek 99,9 százalékát sötét anyag alkotja. A szakértők azóta próbálják kideríteni, hogy valóban anomáliának számít-e a galaxis, vagy csak mérési hiba történt. Egy új tanulmány választ adhat a kérdésre – írja a Phys.org.

Kép: Getty Images

A Groningeni Egyetem Kapteyn Intézete a La Laguna-i Egyetem csapata arra jutott, hogy a Dragonfly 44 körüli gömbhalmazok száma, és így a rendszer sötétanyag-mennyisége a vártnál sokkal alacsonyabb.

Úgy tűnik, a galaxis egyáltalán nem különleges.

A korábbi megfigyelések alapján a Dragonfly 44-ben a sötét anyag tömege a csillagok tömegének mintegy tízezerszeresét teszi ki. Ignacio Trujillo és kollégái a közelmúltban átfogó elemzés alá vetették a rendszert és környezetét, és megállapították, hogy a galaxisban a sötét anyag tömege valójában csak 300-szorosa a látható anyagénak. Teymoor Saifollahi, a Kapteyn Intézet munkatársa hozzátette, úgy tűnik, semmi kivételes nincs a Dragonfly 44-ben.

A gömbhalmazok, azaz a csillagok gömbszerű csoportosulásának száma alapján következtetni lehet az adott rendszer tömegére. Korábban úgy hitték, a Dragonfly 44-hez 80 gömbhalmaz tartozik, úgy tűnik azonban, hogy valójában csak 20. Ez azt jelenti, hogy a sötét anyag aránya a vártnál jóval kisebb a galaxisban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.