Tudomány koronavírus

Müller Cecília: A magas vérnyomásban szenvedőknél sokkal súlyosabb a koronavírus

A magas vérnyomás önmagában is kockázati tényezőnek számít koronavírus-fertőzés esetén – hívta fel a figyelmet az országos tiszti főorvos az M1 aktuális csatornán szombaton. Müller Cecília közölte, a magas vérnyomásban szenvedőknél sokkal súlyosabb a betegség lefolyása.

A szakemberek már sokkal többet tudnak a vírusról, sokkal jobb esélyei vannak azoknak, akik most kerülnek kórházba koronavírus-fertőzés miatt, mint a járvány elején, amikor maga a kórokozó is ismeretlen volt – jelentette ki az országos tiszti főorvos szombaton a közmédiának nyilatkozva.

Müller Cecília szerint a járvánnyal még jó pár hónapig együtt kell élni, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legújabb jelzései alapján eltarthat akár jövő nyárig is. Hozzátette: egy biztonságos, megfelelő vakcina piacra kerülése sokat segítene, és jelentősen befolyásolná a járvány lezajlását az egész világban. Addig azonban a természetes fertőződést próbálják megakadályozni.

Kitért rá: az új fertőzöttek negyede a 20-29 éves korosztályból kerül ki, de a felette és alatta levő korosztályoknál is emelkedő tendencia tapasztalható.

A szennyvízből kimutatott örökítőanyag-vizsgálatot Müller Cecília jó előrejelzési lehetőségnek nevezte. Úgy fogalmazott: az elmúlt hetek adatai is mutatják, hogy összefüggés figyelhető meg az új fertőzöttek száma és az azt megelőző 6-10 napban a szennyvízben levő örökítőanyag koncentrációja közt. Jelenleg ez a tendencia Nyugat-Magyarországon növekszik a leginkább.

Az országos tiszti főorvos tájékoztatása szerint a súlyos, illetve középsúlyos betegeket, akiknek kórházi ápolásra van szükségük, azokra az ellátóhelyekre koncentrálják, ahol minden feltétel – tárgyi eszközök, lélegeztetőgépek, gyógyszerek – adott gyógyulásukhoz. Hangsúlyozta: a személyi feltételeket növekvő betegszám esetén vezényléssel biztosítják. A betegek ellátására jelenleg 41 kijelölt intézmény van.

Szólt a favipiravir hatóanyagú gyógyszeres kezelésről is, melyet ha időben kezdenek el adni, jelentős pozitív hatásai vannak: nem súlyosbodik tovább egy középsúlyos beteg állapota.

Müller Cecília a 60 év felettieknek és a krónikus betegeknek javasolta az influenza elleni védőoltást, melyet a kormány mindenki számára ingyenessé tett. Hangsúlyozta: ez a koronavírus ellen nem véd, ugyanakkor mindkét vírus a tüdőt és a légzőszerveket is megtámadja. Ha legalább az egyiktől meg tudják védeni magukat az emberek, akkor azt feltétlenül meg kell tenni, mivel ha egyszerre támad mindkét vírus, a szövődmények és a súlyos lefolyás kockázata jóval magasabb – jelentette ki az országos tiszti főorvos. A magas vérnyomás önmagában is kockázati tényezőnek számít koronavírus-fertőzés esetén. Hangsúlyozta, hogy a magas vérnyomásban szenvedőknél sokkal súlyosabb a betegség lefolyása.

Tavasszal sok olyan kérdés volt, amire nem tudták a választ, most viszont sokkal több információ áll rendelkezésre, és több a tapasztalat is, ezért aki most kerül kórházba, annak sokkal jobbak az esélyei – emelte ki az országos tiszti főorvos.

Az M1-en elhangzott, napról napra emelkedik a koronavírus miatt elhunytak száma Magyarországon. A híradóban Müller Cecíliát idézve elmondták azt is: pénteken az elhunytak jelentős része valamilyen krónikus betegségben szenvedett. A legidősebb elhunyt 94, a legfiatalabb 55 éves volt. A tájékoztatás szerint a második hullámban legnagyobb számban továbbra is fiatalok fertőződnek meg.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánlott videó

Olvasói sztorik