Sötét történetű hajó roncsára bukkantak

Különleges hajó roncsára bukkantak a régészek – írja az MTI. A kutatók szerint a gőzössel az 1850-es években majákat szállítottak a kubai cukornádültetvényekre, ez az első azonosított rabszolgahajó, amely a maja foglyokhoz köthető. A La Union nevű lapátkerekes gőzös roncsát még 2017-ben fedezték fel, de a mexikói Nemzeti Antropológiai és Történelmi Intézet munkatársai csak most tudták azonosítani a hajót a korabeli dokumentumok alapján.

A La Unionnal az 1847-ben megindult, gyarmatosítók elleni felkeléshez köthető őslakosokat szállították Kubába.

Mexikóban törvénytelen volt a rabszolgatartás, de a korabeli források alapján a La Union és más hajók is szállítottak elfogott vagy nincstelenné vált majákat, akiket végül gyakorlatilag rabszolgaként dolgoztattak a cukornádültetvényeken. A La Union 1861 szeptemberében Havanna felé indult, amikor felrobbant a kazánja, és elsüllyedt a Yucatán-félsziget egyik kikötőjénél, Sisalnál. A szerencsétlenségben a gőzös 80 tagú legénységének fele és a fedélzeten tartózkodó 60 utas vesztette életét.

Kép: Getty Images

Helena Barba Meinecke régész szerint a Sisalban élők generációkon át mesélték a rabszolgahajó történetét, végül az egyik leszármazott vezette el a kutatókat a hajó roncsához, amely a kikötőtől 3,7 kilométerre, 7 méterrel a felszín alatt feküdt. A gőzöst a fából készült lapátkerék maradványaiból azonosították, a fán a kazánrobbanás tüzének nyomait is megtalálták. A szakértők a hajót üzemeltető vállalat ezüst tárgyait is megtalálták, ezeken szerepel a vállalat emblémája.

Egy feljegyzés alapján a hajót 1860 októberében feltartóztatták a szomszédos Campeche állam vizein. A fedélzetén 29 maja tartózkodott, még hétéves gyermek is volt közöttük. A hatóságok ebben az esetben nem engedték tovább a hajót, de az La Union végül folytatta a maják illegális szállítását. Azt nem tudni, hogy a gőzös utolsó útján voltak-e őslakosok a fedélzeten. A rakományról szóló feljegyzések ködösek, a majákat egyébként is általában teherszállítmányként könyvelték el, nem utasként.

Ajánlott videó mutasd mind

De hova tűnt Bruno Mars?

Hová lett Bruno Mars? – tehetjük fel a kérdést, miután a 11-szeres Grammy-díjas énekes több mint négy éve nem jelentkezett új albummal, a készülő, új lemezéről pedig kevesebbet tudni, mint a Hold túlsó feléről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.