Tudomány

Ha rosszul van a repülőn, ez lehet a megoldás

Az utazási betegség, azaz a kinetózis rengeteg embert érint, a buszozás, hajózás vagy éppen légi utazás sokaknak szinte elviselhetetlen. Egy friss tanulmány alapján agyunk felkészítésével csökkenthetőek a kellemetlen tünetek – írja az IFLScience.

A Warwicki Egyetem munkatársai úgy gondolják, hogy a sofőr nélküli autók terjedésével egyre több embert fog érinteni a kinetózis. A jövőben a munkába igyekvők az utazás alatt valószínűleg nem az útra fognak koncentrálni, ehelyett olvasásra, filmezésre és egyéb tevékenységekre fordítják majd az időt. A probléma az, hogy ez – az ingerek és az egyensúlyérzékelés közötti ellentétek – rosszullétet eredményezhetnek, ami a munkahelyi teljesítményt is befolyásolhatja.

Kép: Getty Images

Az új kísérletbe a kutatók 42 önkéntest vontak be, akiket vagy autóval szállítottak, vagy egy szimulátorba ültették őket. A résztvevők állapotát folyamatosan monitorozták. Később az alanyokat arra kérték, hogy az elkövetkező két hétben fordítsanak napi 15 percet különböző téri-vizuális gyakorlatokra, például hajtogatásos feladatokra.

A gyakorlatoknak köszönhetően a résztvevők téri-vizuális képességei 40 százalékkal javultak.

A szimulátorban ráadásul 51, a valódi úton pedig 58 százalékkal csökkentek náluk a kinetózis tünetei.

A szakértők egyelőre nem tudják, hogy a téri-vizuális képességek fejlődése miként enyhítheti az utazási betegséget. A kutatók bíznak benne, hogy a jelenség alaposabb megértése komoly gyakorlati hasznot hoz majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik