Tudomány

Agyevő amőba ölt meg egy 13 éves fiút

Egy agyat károsító amőba miatt halt meg egy 13 éves amerikai fiú – írja a Live Science. A gyermek egy floridai nyaraláson vett részt, melynek során úszott egy helyi tóban, a kórokozó feltételezhetően a vízből került be a szervezetébe. Napokkal a fürdőzést követően émelygés, hányás, illetve fej- és nyakfájás jelentkezett nála.

Az orvosok először torokgyulladást állapítottak meg nála, de a szülei sejtették, hogy komolyabb a baj. Ezt követően a Floridai Egyetem Gainesville-i Kórházába szállították, itt már lélegeztetőre kellett tenni a fiút.

A szakértők ekkor fedezték fel, hogy a gyermek szervezetét egy parazita amőba támadta meg, a fertőzésre pedig nincs gyógymód.

A Naegleria fowleri, azaz az agyevő amőba egy egysejtű élőlény, amely meleg édesvizekben fordul elő. Az élősködő lenyelése még nem okoz problémát, a parazita azonban az orron keresztül képes elérni az agyat. Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint a fertőzések 97 százaléka halállal végződik, egyelőre nem biztos, hogy mi növelheti a túlélés esélyét.

Kép: Getty Images

A CDC adatai alapján a Naegleria fowleri ritkán okoz megbetegedéseket, a klímaváltozás miatt azonban egyre nőni fog a vizek hőmérséklete, és így a fertőzés kockázata is. A 13 éves fiúé a második ilyen haláleset idén Floridában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik