Tudomány

Szemerédi Endre kapta a legrangosabb magyar kitüntetést

A szorgalom, a teljesítmény, a hit és a válaszok elszánt keresésének szerepét emelte ki ünnepi beszédében a köztársasági elnök csütörtökön a Sándor-palotában, amikor átadta a Magyar Szent István-rend kitüntetést Szemerédi Endre Abel- és Széchenyi-díjas matematikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának.

A Szent István-rend a magyar nemzet tiszteletének legrangosabb kifejezése – hangoztatta Áder János. A köztársasági elnök kitért arra, hogy a Szent István-rend idei kitüntetettjének állítása szerint a véletlen vezette a tudományos pályára: egy baráti jó tanácsra fordult az orvosi pálya helyett a matematika-fizika területe felé.

A második véletlen pedig 1970-es évek közepén érte, amikor a Duna-parton sétálva eszébe jutott egy csaknem 40 éve megválaszolatlan matematikai kérdés bizonyítása, levezetése. Erdős Pál és Turán Pál 1936-os rejtvényének megoldása „véletlenül” neki jutott eszébe

– idézte fel az államfő, hozzátéve, hogy a levezetés Szemerédi Endrét a tudományos élet élvonalába emelte, neve a számelmélet, a kombinatorika világában hamarosan fogalommá vált, és a nagy elődökhöz felnőve ettől a pillanattól maga is a problémamegoldás mestere lett. A róla elnevezett fogalommal biztosította tudományos halhatatlanságát.

A Szent István-rend kitüntetettjei

  • 2013: Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszó és Lámfalussy Sándor közgazdász, bankár;
  • 2014: Kertész Imre Nobel-díjas író és Rubik Ernő feltaláló, játéktervező, építész;
  • 2015: Eötvös Péter zeneszerző, Polgár Judit sakkozó, nemzetközi nagymester;
  • 2016: Marton Éva opera-énekesnő és Makkai Ádám költő, nyelvész, műfordító;
  • 2017: Erdő Péter bíboros és Vásáry Tamás zongoraművész, karmester;
  • 2018: Demény Pál népességkutató, demográfus;
  • 2019: Roska Botond neurobiológus;
  • 2020: Szemerédi Endre matematikus.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik