Tudomány koronavírus

Olyat mondott Trump, ami egy érettségin nagyon kínos lenne

A spanyolnátha nevű influenzajárvány a történelem egyik legismertebb pandémiája, az 1918-1920-as világjárványban a Föld lakosságának mintegy 3-6 százaléka, 50 millió ember halt meg. A spanyolnáthában többen vesztették életüket, mint az első világháborúban.

Egy augusztus 10-i sajtótájékoztatón Donald Trump a COVID-19-pandémia és a spanyolnátha között vont párhuzamot, a mondanivalóba azonban több hiba, köztük egy kifejezetten kínos tévedés is becsúszott – írja az IFLScience. Az amerikai elnök azt mondta, a COVID-19-járványhoz az 1917-es pandémia áll a legközelebb. Ez már önmagában vitatható párhuzam, a spanyolnátha ráadásul nem 1917-ben, hanem 1918-ban okozott világjárványt. Ami ennél is kínosabb: Trump azt is kijelentette, hogy a spanyolnátha a második világháború végét is elhozhatta.

A gond az, hogy a második világháború 1939 és 1945 között zajlott, jóval a pandémia után.

Az elnök valószínűleg az első világháborúra gondolt, állítását viszont feltételezhetően így is sok történész támadná.

A spanyolnátha a konfliktus végén valóban rengeteg katonát betegített meg, de a háború lezárása egy ennél jóval komplexebb folyamat volt. Egy 2014-es tanulmányban a szerzők azt írják, nem tudni, hogy a járványnak volt-e egyáltalán hatása a világháború kimenetelére. A szakértők a vizsgálatuk során arra jutottak, hogy a spanyolnátha katonai szerepe minimális lehetett. Végezetül Trump felső becslése is megkérdőjelezhető, csak kevés kutató gondolja úgy, hogy az 1918-1920-as pandémiának lehetett 100 millió áldozata.

Nem ez az első alkalom, amikor az amerikai elnök történelmi tévedést fogalmaz meg. Tavaly, a függetlenség napján tartott beszédében azt mondta, az amerikai csapatok reptereket foglaltak el az 1775-1783 közötti függetlenségi háború során. Valószínűleg senkit sem lep meg, de ekkor még nem találták fel a repülőgépeket.

Kiemelt fotó: ALEX WONG / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik