Tudomány

Hatalmas becsapódás nyomára bukkantak

Szakértők egy csoportja azonosíthatta a legnagyobb olyan formációt a Naprendszerben, amelyet egy becsapódás alakított ki – írja a ScienceAlert. A struktúra a Jupiter legnagyobb holdján, a Ganymedesen található, amely egyben a Naprendszer kilencedik legnagyobb égiteste is.

Hirata Naojuki, a Kóbei Egyetem munkatársa és csapata tanulmányukban azt írják, hogy a Voyager és a Galileo  űrszondák adatait elemezték. A szakértők azokat az árkokat vizsgálták, amelyek a Ganymedes legősibb formációi közé tartoznak, és egy 7800 kilométer széles gyűrűrendszert alkotnak.

A kutatók arra jutottak, hogy az árkok egy pont körül jöttek létre, és egy becsapódástól származhatnak.

Ha sikerül alátámasztani a mostani eredményeket, akkor a Ganymedesé lesz a Naprendszer legnagyobb becsapódási formációja.

Kép: Getty Images

A szakértők korábban is gyanakodtak arra, hogy az árkok egy ütközés miatt jelentek meg, Hiratáék azonban minden korábbinál részletesebben tudták felmérni a hold geológiáját. A csapat szimulációkkal vizsgálta, hogy mekkora objektum becsapódása hozhatta létre a formációt, a legvalószínűbb forgatókönyv alapján egy 150 kilométer átmérőjű aszteroida ütközött. Az esemény 4 milliárd éve történhetett, amikor a Ganymedes még igen fiatal volt.

Hasonló struktúra található a Jupiter Callisto nevű holdján. Ez a Valhalla-kráter, amelyet 3800 kilométeres átmérőjével jelenleg a Naprendszer legnagyobb ismert becsapódási formációja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik