Tudomány

Rákos dinoszaurusz maradványaira bukkantak

Egy friss tanulmány alapján agresszív csontrákban szenvedhetett az a centrosaurus, amelynek fosszíliáját 1989-ben tárták fel a kanadai Alberta tartományban – írja az MTI.

Ez az első ismert dinoszaurusz, amelynél rosszindulatú rákot mutattak ki.

A szakértők először azt hitték, hogy az állat lábcsontja egy rosszul gyógyult törés miatt deformálódott el. Az új vizsgálatok szerint azonban a sérülést az oszteoszarkóma, egy agresszív csontrák okozta. A szakértők nagy felbontású CT-vel és mikroszkópos elemzéssel állapították meg, hogy daganatos betegségről van szó.

Kép: Raul Lunia / Leemage via AFP

David Evans, a torontói Királyi Ontariói Múzeum munkatársa és a csapat tagja szerint az állat szárkapocscsontján egy almánál nagyobb méretű daganatcsomó található. A szakértő hozzátette, a rák valószínűleg legyengítette és megbénította a dinoszauruszt halála előtt, igaz, az állat nem a betegségben pusztult el. Maradványait több száz centrosaurus csontjaival együtt találták meg, a hordával egy áradás végezhetett.

Mivel a legtöbb tumor lágy szövetekben alakul ki, melyek nehezen fosszilizálódnak, alig van bizonyíték rákra a küvöletek között.

A felfedezés sokat elárul a rák biológiájáról

– mondta Mark Crowther, az ontariói McMaster Egyetem szakértője. A kutató szerint a felfedezés azt igazolja, hogy a rák ősidők óta jelen van az élővilágban. Az oszteoszarkóma általában gyorsan növekvő csontokban jelentkezik, és feltételezhető, hogy a dinoszauruszok esetében is nagy volt a kockázata, tekintve, hogy igen gyors ütemben növekedtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik