Tudomány

Műholdak kólásdobozban – indul az első magyarországi CanSat verseny

A CanSat egy henger alakú üdítős fémdobozba épített, az igazi műholdak részegységeit tartalmazó, azokat szimuláló szerkezet. Néhány éve Magyarországon is megjelentek azok a lelkes és tehetséges középiskolás diákcsapatok, akik sikerrel vágtak bele ilyenek készítésébe. Idén először egy itthoni barátságos versenyen is összemérik tudásukat és felbocsátják – igaz, hogy nem a világűrbe, de közel 1000 méter magasba – a kis „műholdjaikat”. A CanSat Hungary versenyt a jövőben évente szeretnék megrendezni.

A BME Egyetemi Kozmosz Kör a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) támogatásával most először szervezi meg a CanSat Hungary versenyt.

De mi is az a CanSat? Nem más, mint egy üdítős fémdoboz méretével megegyező dobozba épített műszeregyüttes, amely szinte mindenben emlékeztet egy Föld körüli pályára szánt műholdra: kerülnek bele mérőműszerek, amelyekhez szükséges tápellátás, a berendezésnek pedig képesnek kell lennie az irányítóival való rádiós kommunikációra a küldetés ideje alatt.

Tervezőiknek számos korlátozást kell figyelembe venniük, hiszen mindennek egy térfogat- és
tömeghatáron belül kell elkészülnie.

Az egész egy izgalmas mérnöki feladat, rengeteget lehet tanulni belőle.

Egy CanSat is rakétával indul útnak. Ugyan nem éri el a Föld körüli pályára állításhoz szükséges sebességet, viszont eljut mintegy 1000 méteres magasságba, ahonnan ráadásul épségben vissza is kell érkezzen.

Tervezőik és készítőik diákokból álló csapatok, akik valamilyen mérési, kutatási feladatot tűznek ki célul és hajtanak végre. Az elejétől a végéig, a tervezéstől a tényleges megépítésen keresztül a működtetésig, majd a begyűjtött mérési adatok feldolgozásáig, bemutatásáig minden a diákok feladata.

Kép: CanSat Hungary

Világszerte az 1990-es évek végétől kezdve vált népszerűvé a CanSatépítés. Az Európai Űrügynökség (ESA) már bő egy évtizede minden évben versenyeket is rendez a tagországaiból érkező legtehetségesebb diákcsapatok számára. A komoly tervezési munkát és szaktudást igénylő, műszaki kihívásokkal teli feladat kiváló eszköz a fiatalok érdeklődésének felkeltésére az űrkutatás és űripar iránt. A CanSat-építésben és -felbocsátásban jeleskedő középiskolások közül kerülhetnek ki a közeljövő űrmérnökei. Az ESA CanSat versenyeire a korábbi években magyar diákcsapatokat is meghívtak, akik esetenként komoly elismerésekkel tértek haza, igazolva a mozgalom szélesebb körű magyarországi elterjesztésének létjogosultságát.

A CanSat Hungary verseny főtámogatója a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

A verseny dátuma: 2020. augusztus 15.

A verseny helyszíne: Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ, Táborfalva Kiképzőbázis

Főkép: Mohssen Assanimoghaddam/picture alliance via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik