Tudomány

Százéves tengerészeti rejtélyt oldottak meg

1893-ben Fridtjof Nansen norvég felfedező egy igen félelmetesnek tűnő jelenséget írt le. A Szibéria közelében fekvő Nordenskiöld-szigeteknél hajója egy időre csapdába esett, noha látszólag semmi sem akadályozta a járművét. Fizkusok egy csoportja most magyarázatot találhatott a különös esetre – írja az IFLScience.

Nem Nansen volt az első, akivel hasonló történt, de ő dokumentálta igen részletesen a jelenséget, melyet pangó víznek neveznek. A felfedező megfigyelte, hogy édesvíz szorult egy jóval sósabb réteg fölé – ez a fjodroknál nem számít ritkaságnak, és főként akkor fordul elő, amikor a gleccserekről az olvadékvíz a tengerbe áramlik. Nansen ugyanakkor nem értette, miért nem keveredik el rendesen a víz.

Kép: ÖST. VOLKSHOCHSCHULARCHIV / IMAGNO / APA-PICTUREDESK VIA AFP

Vagn Walfrid Ekman svéd fizikus 1904-ben laboratóriumi körülmények között reprodukálta a jelenséget. Arra jutott, hogy amennyiben a felszín alatti hullámok ellensúlyozzák a hajócsavarok által létrehozott erőt, szinte teljesen megállhat a hajó.

A Poitiers-i Egyetem csapata egy új vizsgálat során megállapította, hogy valójában két folyamat is előidézheti a pangó vizet. Az egyik hátterében a kinematikus ellenállás, a másikéban a dinamikus ellenállás áll,

előbbit a kutatók Nansenről, utóbbit Ekmanról nevezték el.

A szakértők egy hajómodellel kísérleteztek, és arra jutottak, hogy az Ekman-féle hullámok zárt helyeken erőteljesebbek, nyílt vizeken viszont a Nansen-hullámok dominálnak. Bár a csapat is elismerte, hogy további elemzésekre lesz szükség utóbbi jelenség megértéséhez, azt írták, egy több mint százéves rejtélyt sikerült megoldaniuk.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.