Tudomány

Kiderült, mi volt a furcsa, gélszerű anyag a Holdon

A kínai Jutu-2 holdjáró tavaly júliusban különös, gélszerű anyagot dokumentált az égitesten. Szakmai körökben a felfedezés komoly érdeklődést váltott ki, sokáig azonban nem derültek ki részletek az anyagról.

Seng Gou, a Kínai Tudományos Akadémia munkatársa és kollégái új tanulmányukban a Jutu-2 kameráinak és spektrométerének adatait elemezték – írja a Space.com. A szakértők a vizsgálat révén a furcsa anyag összetételére akartak következtetni.

A kutatók szerint az anyag sötétzöld, csillogó, és olvadt becsapódási törmelékkőből, azaz breccsából áll.

A kőzet 52-ször 16 centiméteres, tulajdonságai üveg jelenlétére utalnak.

Kép: NASA/Goddard Space Flight Center/Arizona State University

Az anyag egy becsapódás hatására jöhetett létre, a nagy hő miatt a breccsa elkeveredett a hold jellegzetes, törmelékes kőzetével, a regolittal. A kínai kutatók szerint a kőzet sokban emlékeztet azokra a törmelékkőmintákra, melyeket a NASA Apollo-programja során hoztak el az égitestről.

Gouék kiemelték, hogy az anyag megfigyelésekor a fényviszonyok nem voltak tökéletesek, így nem lehetnek biztosak benne, pontosan mit is látott a Jutu-2. A kutatóknak eddig nem sikerült mintákat begyűjteni abból a régióból, ahol a holdjáró jár, ezért a helyi talaj összetételét egyelőre lehetetlen precízen meghatározni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik