Tudomány

Úgy tűnik, az emberiség nyerésre áll az Ebolával szemben

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette: véget ért minden idők második legpusztítóbb Ebola-járványa – írja az IFLScience. A tizedik járvány 22 hónapja kezdődött a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a kórokozó 3470 embert betegített meg, és 2000 emberrel végzett. A szakértők 47 napja nem regisztráltak újabb esetet.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint a világ már sokkal jobban készen áll az Ebolára, engedélyeztek egy vakcinát, és hatékony gyógymódokat is azonosítottak.

A legsúlyosabb Ebola-járvány 2014-2016-ban tombolt, ennek során 11 ezer ember halt meg. A szakértők bíznak benne, hogy a jövőben meg tudják előzni, hogy a betegség ismét hasonló pusztítást okozzon.

Kép: John WESSELS / AFP

Az Ervebo nevű védőoltás bevezetése nagy szerepet játszott a járvány megfékezésében: a készítmény a páciensek 80 százalékánál megelőzi a fertőzést, a többieknél pedig jelentősen csökkenti a betegség súlyosságát. A vakcinát eddig 300 ezer embernek adták be, emellett antitest alapú gyógyszereket is használnak az Ebola ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik