Tudomány

Középkori kincsekre bukkantak a budai Várban

Középkori lépcsőt és várfalszakaszt, illetve értékes tárgyi leleteket, köztük II. Ferdinánd magyar király ezüst dénárját azonosították a Várkapitányság régészei a budai Várban – írja az MTI. A szakértők az egykor a barokk palotába vezető rámpa boltozatát is feltárták.

A Nemzeti Hauszmann Program keretében a budai Vár több helyszínén is régészeti feltárás folyik. A Táncsics utca 9. alatti épületnél, az utcafronton álló egykori kaszárnyaépületben több száz éves emlékeket azonosítottak. A feltárások során egy mélyen a padlószint alá vezető lépcső került elő, ennek nagy része a középkorban épült. Ugyanitt többek közt egy 15-16. századi díszes mérlegsúly és egy 16-17. századi gyógyszeres üveg ólomkupakja is előkerült, utóbbin Mária látható a gyermek Jézussal.

A régészek egy ezüstláncon függő áttört medált is találtak, és több mint 20 darab érmét, közöttük egy 1500-as évekbeli salzburgi phenninget, valamint II. Ferdinánd magyar király ezüst dénárját.

A leginkább Táncsics Mihály 1848-as kiszabadításáról ismert Táncsics utcai telek évtizedekig zárva volt a nagyközönség előtt. A terület a budai Vár egyik legfontosabb építészeti öröksége, a 2018-as régészeti feltáráson az épület udvarán felfedezett Erdélyi Bástya az 1530-as évek elején Szapolyai János király parancsára épült fel.

Kép: 24.hu / Farkas Norbert

Szintén a budai Várban, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársaival közös kutatómunka során egy eredeti, feltehetően Zsigmond-kori várfalszakaszt találtak az 1530-as években épült Déli Rondella területén. A fal koronája a mai felszín alatt 10 centiméter mélységben található meg. A Budavári Palota déli összekötő szárnyának rekonstrukciója során bukkantak rá a 18. században épített rámpa boltozatára, mely egykor a barokk palotához vezetett.

A most zajló munkálatok helyszínén, a Budavári Palota déli összekötő szárnyában alakítják ki újra a Szent István-termet, amely 2021 augusztusától eredeti pompájában lesz látogatható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik