Tudomány

Elveszett ókori templomra bukkantak

Szakértők egy csoportja egy eddig ismeretlen templomot azonosított egy római kori városban – írja a Live Science. Az építmény a mai Olaszország területén fekvő Falerii Novihoz tartozott, a várost nagyjából 1400 éve hagyták el lakói. A régészek a lelőhelyet a közelmúltban földradarral (GPR) vizsgálták, az elemzés során több, korábban ismeretlen struktúrát is kimutattak.

A Rómától mintegy 50 kilométerre északra fekvő települést időszámítás előtt 241-ben alapították, és a 7. század környékén vált lakatlanná. A város meglehetősen kicsi volt, ma 0,3 négyzetkilométeren terül el. Napjainkra Falerii Novira nem emeltek újabb épületek, a lelőhely jelentős része viszont még mindig föld alatt van.

Az új vizsgálat azt igazolja, hogy GPR segítségével, ásatás nélkül is rengeteg részlet kideríthető a hasonló lelőhelyekről.

Martin Millett, a Cambridge-i Egyetem munkatársa és a kutatást bemutató tanulmány társszerzője szerint a módszerrel megfelelő tervezés mellett jó minőségű adatokat gyűjthetnek a feltáratlan településekről.

Kép: Getty Images

Falerii Novit már a 19. században azonosították, átfogó ásatást viszont még nem folytattak területén. A szakértők most a GPR-es vizsgálat révén minden korábbinál átfogóbb képet kaphattak a lelőhelyről. Az elemzés során a csapat nemcsak egy templomot azonosított, hanem többek közt egy fürdőt és egy piacépületet is ki tudott mutatni, de a város vízvezetéke is jól kirajzolódott a felvételeken.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
orvos (ápoló, nővér, )
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.