Tudomány

Hatalmas tintahallal csapott össze a cápa

Yannis Papastamatiou, a Floridai Nemzetközi Egyetem munkatársa és kollégái új tanulmányukban egy kivételes fajok közötti interakciót mutatnak be – írja a Live Science. A szakértők egy óceáni fehérfoltú cápát figyeltek meg Hawaiinál. Az átlagosan 2,1 méter hosszú ragadozó 300 méteres mélységig is képes lesüllyedni, hogy elejtse zsákmányát.

A példányról Deron Verbeck búvárfotós készített képeket, az állat oldalán furcsa, elhegesedett köröket és foltokat örökített meg.

A kutatók szerint Hawaii vizeiben csak néhány faj képes ilyen sérüléseket okozni, és mindegyik a fejlábúak közé tartozik.

Azt lehetetlen megállapítani, hogy pontosan mivel is csapott össze a cápa, de a szakértők a szívókorongok és a sérülések formájának hasonlósága alapján az óriáskalmárra gyanakodnak. Az akár 10-13 méter hosszúra is megnövő fajról meglehetősen keveset tudni, hiszen kifejezetten mélyen él. A sebesült cápa nagyjából 2 méter hosszú volt, a becslések alapján ellenfele ekkora vagy ennél nagyobb lehetett.

Kép: Getty Images

Papastamatiouék szerint ez az első alkalom, hogy hasonlóan nagy csápnyomokat azonosítottak egy cápán. A csapat arra gyanakodik, hogy a cápa támadhatott a tintahalra, hasonló sérüléseket ugyanis sokszor látnak a fejlábúakra is vadászó nagy ámbrásceteken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik