Tudomány

Észak-koreai állami sajtó: az államalapító Kim Ir Szen nem tudott teleportálni

Ki gondolta volna?

Meglepő tényt közölt az olvasóival az észak-koreai állami sajtó. A kormánypárt hivatalos lapja, a Rodong Shinmun szerdán megjelent cikkében tagadta, hogy az államalapító Kim Ir Szen képes volt egy teleportáláshoz hasonló mitikus harci technika alkalmazására.

Az úgynevezett chukjibeop, azaz a térhajlítás képessége segítségével szempillantás alatt lehet az ellenfél mögé kerülni, és az Észak-Koreában terjedő mítosz szerint ezt Kim Ir Szen is tudta használni, amikor gerillacsapatok vezetőjeként harcolt a Koreát elfoglaló japán csapatok ellen.

A valóságban egy személy nem tud hirtelen eltűnni majd megjelenni a tér meghajlításával

írta az észak-koreai állami lap.

A dél-koreai kormány közlése szerint ez az első alkalom, hogy a hivatalos észak-koreai állami sajtó egyértelműen tagadja az országot irányító Kim-család köré szőtt egyik mítoszt. A felsőbbrendű lényként tisztelt vezetőkről több hihetetlen legenda is szól. A mostani vezető, Kim Dzsongun állítólag már háromévesen tudott vezetni, apja, Kim Dzsongil pedig amikor először golfozott, öt labdát is egyből a lyukba ütött.

Az Észak-Koreával foglalkozó szakértők elemzése szerint Kim Dzsongun 2011-es hatalomra lépése óta a propaganda igyekszik hihetőbb történetekkel segíti építeni az uralkodócsalád köré épített személyi kultuszt. A tudománytalan és irracionális mítoszok miatt ugyanis a hihetőbb történeteket is kevesen fogják elhinni – írta a Radio Free Asia.

A kiemelt képen Kim Ir Szen szobra a központi könyvtár bejáratánál Phenjanban. Fotó: Gettyimages

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik