Tudomány

Megelőzhető lehet a szívbetegség ezzel az új módszerrel

Egy új vizsgálat alapján a sejtelhalás egyik formájának, a ferroptózis szabályozásával megakadályozható bizonyos szívbetegségek kialakulása – írja az MTI. A kutatók szerint ez a mechanizmus fontos szerveket károsíthat, és idegrendszeri betegségeket is kialakíthat.

Kép: Getty Images

A kardiomiociták, azaz a szív összehúzódását biztosító izomsejtek nem képesek regenerálódni, elhalásuk pedig szívizomkárosodáshoz, illetve egyéb rendellenességekhez vezethet. A Csöcsiangi Egyetem Orvostudományi Karának munkatársai egérmodelleken végzett vizsgálatok révén állapították meg, hogy a kardiomiociták ferroptotikus sejthalála az elsődleges oka a szívkárosodásnak. A szakértők tanulmányukban kifejtik, hogy

az emberi szervezetben természetes formában is jelen lévő antioxidáns, az úgynevezett glutation szintjének emelésével megakadályozható a szívizomsejteket sújtó ferroptózis és az azzal összefüggő szervkárosodás.

A kutatók szerint az eredményeik egy új terápiás kezelés lehetőségét jelenthetik azon páciensek számára, akiknél fennáll a kardiomiopátia, vagyis a szív pumpafunkciójának gyengüléséhez vezető szívbetegségek kockázata. Ezek hátterében a szívizom károsodása áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik