Tudomány koronavírus

A fertőzött anyák teje megvédheti a csecsemőket a koronavírustól

A fertőzött anyák tejének koronavírus elleni antitestjei megvédhetik a csecsemőt a betegségtől egy új kutatás szerint.

A New York-i Mount Sinai kórház Icahn Orvostudományi Egyetemének tudósa, Rebecca Powell vezette kutatócsoport tanulmányát a medRxiv portálon jelentette meg pénteken, egyelőre szakértői ellenőrzésen nem esett át, még nem publikálták nyomtatásban – írja az MTI.

Azokat az anyákat, akik megfertőződtek a SARS-CoV-2 vírussal, arra bíztatjuk, szoptassák a csecsemőjüket, mert más kutatók bebizonyították, hogy az anyatej nem közvetíti a fertőzést anyáról gyerekére. Megállapítottuk, hogy szinte bizonyosan jelen vannak az anyatejben az antitestek és lehetséges, hogy megvédik a csecsemőt a Covid-19 betegségtől

– mondta el a Reutersnek Powell.

Az új koronavírus okozta betegség ellen az emberi immunrendszer által termelt antitestekről készült kutatások többsége a vérben lévő ellenanyagra koncentrál.

Powell csapata 15 mintát vizsgált meg, mindegyik koronavírus-fertőzött anyától származott. Emellett elemeztek 10 másik mintát, ezek 2019 decembere előttiek voltak, igazoltan nem fertőzött anyától származtak. A pozitív minták jelentős része (80 százaléka) erős immunválaszra utaló anyagokat tartalmazott. A kutatók úgy vélik, érdemes átfogó kutatást végezni a kérdésről.

Az anyatejről tudományosan bizonyították, hogy az anyai szervezet által termelt ellenanyagok átkerülnek bele és védik a szoptatott csecsemőt a betegségektől.

Kiemelt kép: MTI / Kallos Bea

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.