Tudomány koronavírus

Egy buszsofőr lánya fedezte fel a koronavírusokat

A skót June Almeida a vírusok képalkotásának egyik úttörője volt, akinek egyik legfontosabb felfedezéséről a mostani COVID-19-járvány idején külön is érdemes beszélni. A kutató volt ugyanis az, aki 1964-ben a londoni St Thomas’s Hospital laboratóriumában dolgozva felfedezte a koronavírusokat – írja a BBC.

Almeida 1930-ban, June Hart néven született Glasgow-ban, apja buszsofőr volt. A lány 16 évesen fejezte be tanulmányait, ekkor technikusként helyezkedett el egy helyi laboratóriumban. Utóbb Londonba került, majd 1954-ben megházasodott. Később férjével és lányával Kanadába költözött, itt, az Ontariói Rákkutató Intézetnél tökéletesítette elektronmikroszkópos technikáját.

A szakértő olyan eljárást dolgozott ki, melyben antitestek hozzáadásával tudnak jobb képet alkotni a vírusokról. Eredményei miatt 1964-ben visszacsábították az Egyesült Királyságba, ekkor kapott állást a St Thomas’s Hospitalnél. Almeida David Tyrrell mellett helyezkedett el, aki a náthát kutatta. A vizsgálatok során a csapat betegek orrvából származó mintákat tanulmányozott, hogy megtalálják a megfázást előidéző vírusokat.

June Almeida az Ontariói Rákkutató Intézet laborjában. Kép: Norman James/Toronto Star via Getty Images

A mintákat Almeida is elemezte, a szakértő influenzavírusokra emlékeztető, de azoktól több szempontból is eltérő kórokozókat talált.

Az Almeida által azonosított vírusokat utóbb humán koronavírusokként írták le.

A kutató 1965-ös tanulmányát először visszautasították, mert kollégái úgy vélték, hogy képei rossz minőségűek, és influenzavírusokat ábrázolnak. A publikáció, illetve az első koronavírusokról készült felvételek csak két évvel később jelenhettek meg. A kórokozók ezen csoportját Almeida, Tyrrel és egyik munkatársuk, Tony Waterson nevezték el a felszínükön látható, napkoronára emlékeztető fehérjetüskékről.

A kutató később a londoni Wellcome Institute-nál helyezkedett el, 2007-ben, 77 éves korában halt meg.

Kiemelt kép: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.