Tudomány koronavírus

Koronavírus: a CERN is harcba száll

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) kézfertőtlenítő gyártásával és orvosi berendezések tervezésével járul hozzá a koronavírus elleni harchoz – írja az MTI. A világ legnagyobb részecskegyorsítóját üzemeltető európai szervezet tudományos és informatikai eszközeit ajánlja fel a járvány ellen.

A genfi székhelyű CERN közleménye szerint márciusban akciócsoportot hoztak létre, amely felmérte, hogy miként tudna a járványügyi, gyógyszerfejlesztési, egészségügyi és más hatóságokkal együttműködve segíteni a 18 ezer fős tudományos közösség.

Kép: Getty Images

A CERN már eddig is hozott létre kézfertőtlenítő gélt mind saját szükségleteire, mind a helyi csendőrség számára.

A szervezetnél már megkezdődött egy tonna fertőtlenítő gél gyártása, amelyet a járvány elleni küzdelemben részt vevő helyi szervek kapnak meg.

A CERN kutatói indítványozták az akciócsoportnak, hogy a laboratóriumot és háromdimenziós nyomtatóikat használják fel védőeszközök, valamint orvosi eszközök, köztük lélegeztető-alkatrészek előállítására. A kutatók emellett javaslatokat tettek kórházi eszközök, köztük új lélegeztetőgépek tervezésére és készítésére is. Egy ilyen gép prototípusa már márciusban el is készült. A CERN kutatói tanulmányozzák annak lehetőségét is, hogy a részecskefizikusok közösségének hatalmas számítógépes hálózata miként tudná segíteni a vakcina-kutatásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik