Tudomány koronavírus

Koronavírus: tényleg kevesebb a beteg gyerek

A Norvég Közegészségügyi Intézet egy rövid jelentésben foglalta össze, hogy eddig mit tudnak a gyermekek és az új koronavírus (SARS-CoV-2) kapcsolatáról. Atle Fretheim és kollégái az eddig közölt tanulmányokat, illetve információkat elemezték.

Az adatok alapján a kórokozó képes megfertőzni a gyermekeket, de általánosságban elmondható, hogy a vírus kevésbé fenyegeti a fiatal korosztályokat. A kínai és a dél-koreai információk alapján a COVID-19 nevű betegség ritka esetben ugyan, de gyermekeknél is kialakulhat. Náluk a jellemző panaszokat a láz és a légúti tünetek jelentik.

A kínai tapasztalatok alapján a fertőzött gyermekek a felnőttekhez képest jóval kisebb arányban szorulnak intenzív kezelésre, viszont így is regisztráltak halálesetet közöttük.

Kínában a COVID-19-es páciensek 0,9 százaléka volt tízévesnél fiatalabb. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gyermekek kevésbé fertőződnek, elképzelhető, hogy egyszerűen ritkábban tapasztalnak tüneteket, így kisebb eséllyel tesztelik őket.

Kép: Getty Images

Úgy tűnik, a gyermekek képesek átadni a vírust, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy mekkora szerepet is játszanak a kórokozó terjedésben. Fontos kiemelni, hogy a járványra vonatkozó adatok folyamatosan alakulnak, ezért további elemzésekre lesz szükség, hogy felmérjék a SARS-CoV-2 gyermekekre gyakorolt hatásait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik