Tudomány

Madárinfluenza: leölnek 200 ezer kacsát Csongrádban

Kedden két Csongrád megyei pecsenyekacsa-tartó gazdaság állományában mutatták ki a madárinfluenza vírusát – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az állatok tüneteket nem mutattak, a fertőzés a szigorított állategészségügyi óvintézkedésként kötelezően előírt mintavételezés alapján derült ki.

A Csengele közelében lévő telepen csaknem 142 ezer, míg az üllésiben 54 ezer kacsát érint: a két állomány összesen csaknem 200 ezer állatának leölése folyamatban van.

A hatóság a további szükséges intézkedéseket is haladéktalanul megtette, többek között kijelölte a védő- és megfigyelési körzetet. A betegség megjelenésének mikéntjére a folyamatban lévő járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot.

Télen volt egy hullám

A madárinfluenza utoljára télen járt Magyarországon. A Nébih honlapján külön aloldalt tart fenn a témának, itt olvasható a december utolsó napjaiban megjelent közlemény, miszerint szórványosan továbbra is előfordult idén magas patogenitású madárinfluenza házi és vadon élő madaraknál Európa több országában.

A kórókozó terjesztésében elsősorban a vándormadaraknak van szerepük, a hivatal felhívta a figyelmet, hogy a baromfiállomány vadmadarakkal történő közvetlen vagy közvetett érintkezését minden lehetséges módon meg kell akadályozni. Ennek érdekében már a tavalyi év végén az állományok zártan tartását javasolták, illetve kötelező érvényű előírás volt a fedett helyen történő etetés és itatás.

Aztán januárban egy Komárom-Esztergom megyei, pulykákat tartó gazdaságban mutatták ki a H5N8 jelenlétét, az országos főállatorvos elrendelte a baromfik zártan tartását, majd a vírus Hajdú-Biharban kacsák körében is felbukkant.

A madárinfluenzával jelenleg érintett terület a Nébih interaktív térképe alapján. Forrás: Nébih

Március végén visszatért

A járványügyi korlátozások március 2-án váltak okafogyottá, a hónap vége felé viszont a vírus visszatért: a hivatal laboratóriuma 25-én a madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban. Az állategészségügyi szakemberek az érintett 32 500 pecsenyekacsa leölését már gyanú alapján megkezdték.

A hivatal legfrissebb közleménye kitér rá, hogy a madárinfluenza múlt heti ismételt kitörése óta már mintegy 40 gazdaságban van jelen a betegség. Az állategészségügy szakemberek minden szükséges hatósági intézkedést megtesznek, a járvány terjedésének lassításához azonban elengedhetetlen az állattartók felelős magatartása is.

Az állományokat csak a járványvédelmi előírások szigorú betartásával lehet megóvni. Kiemelten fontos, hogy a baromfikat kötelező zártan tartani, valamint – járványvédelmi minimumfeltételként – zárt helyen kell őket etetni, itatni, továbbá a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni.

Kiemelt képünk illusztráció: A madárinfluenza terjedésének megakadályozása céljából leölésre ítélt kacsákat gyűjtenek be egy baromfitelepen a dél-franciaországi Saint-Aubin egyik gazdaságában 2017. február 22-én. Fotó: MTI/EPA/Caroline Blumerg

Ajánlott videó

Olvasói sztorik